A fővárosban megtorpant a használtlakás-piac

 

     A fővárosban megtorpant a használtlakás-piac, ugyanis az első félévben 9941 használt lakás talált gazdára, ami éves összevetésben 46 százalékos visszaesés, ez a folyamat vidéken is érzékelhető, a megyeszékhelyeken több mint 30 százalékkal csökkent a lakásforgalom – közölte az Ingatlan.com kedden az MTI-vel.

    Az ingatlanhirdetési portál elemzésében a saját adatait és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Lakáspiaci árak, lakásárindex, 2019. II. negyedév című Statisztikai Tükör eredményeit használta fel, az adatok a KSH számainak frissítése esetén még változhatnak.


    A közlemény szerint a megtorpanás az árakon is látható: Budapesten a használt lakások átlagos négyzetméterára októberben 720 ezer forint volt, ami lényegében stagnálást jelent a szeptemberi 717 ezer, illetve a májusi 712 ezer forinthoz képest. Az októberi adat az előző év azonos időszakához viszonyítva azonban 18 százalékos drágulásnak felel meg.


    A közlemény idézte Balogh Lászlót, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét, aki jelezte a budapesti lakáspiacról részben az új, magas hozamú államkötvény nyári megjelenése miatt a befektetési célú vásárlók egy része eltűnt. Az árak stagnálása a saját célra vásárlóknak kedvezhet, ezáltal nőhet a mozgásterük egy-egy alku esetén. Ugyanakkor kiemelte, hogy árcsökkenésre még nem lehet számítani, a legfrissebb adatok alapján is inkább az látszik, hogy elérték a plafont, és tetőztek a budapesti használt lakások árai.


    A fővárossal ellentétben több vidéki nagyvárosban folytatódott a drágulás, példaként Debrecent és Győrt említették, előbbinél májushoz képest 3 százalékkal 471 ezer forintra, utóbbinál 5 százalékkal 432 ezer forintra nőtt a használt lakások átlagos négyzetméterára a kínálati piacon.