A fővárosban még mindig nem érte el a covid előtti szintet a vendégéjszakák száma

Az Idegenvezetők Világnapja alkalmából indult programsorozat nyitókonferenciáján a budapesti turizmus támogatásának lehetőségeiről és a belföldi látogatószám növeléséről is előadásokat hallhattak az érdeklődők

Az Idegenvezetők Világnapja alkalmából megrendezett turisztikai programsorozat idén a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) Jubileumok éve a turizmusban című szakmai konferenciájával vette kezdetét. Az előadók hangsúlyozták a fővárosi vendégéjszakák növelésének fontosságát, amelynek kapcsán több támogatási és szakmai javaslatot is bemutattak. Szó esett továbbá az illegális idegenvezetői tevékenységekkel szembeni hatékonyabb fellépésről is, amelynek kapcsán a BKIK felajánlotta segítségét az illetékes hatóságoknak.

A BKIK 20 évvel ezelőtt csatlakozott szervezőként az Idegenvezetők Világnapjának budapesti programsorozatához. Az elmúlt években több mint 100 ezer résztvevőt látott vendégül a Kamara, akik nem csak a főváros nevezetességeit ismerhették meg, de betekintést kaphattak Budapest kereskedelmi és ipari fejlődésébe is.

Nagy Elek, a BKIK elnöke a konferencián elhangzott köszöntő beszédében a fővárosi turizmus megerősítésének fontosságát hangsúlyozta: „Fontos, hogy a turizmus megkapja azokat a támogatásokat, amelyekkel az elmúlt évek után újra erőre kaphat. Az idei programmal, ami egyúttal a tavaszi turisztikai szezon nyitánya is, szeretnénk felhívni a figyelmet az idegenvezetők szakmai felkészültségére és a turizmus lendületben tartásához nélkülözhetetlen munkájára. Budapest ismert és rejtett értékeinek bemutatásával szeretnénk vonzó utazási célpontként bemutatni a fővárost, amellyel megerősíthetjük a helyét a belföldi turizmus térképén.”

Juhász Szabolcs, a Magyar Turisztikai Ügynökség szakmai igazgatója előadásában ismertette azokat a támogatási programokat, amelyekkel újra lendületbe kívánják hozni a szektort. Előadásából kiderült, hogy országosan a vendégéjszakák számát tekintve tavaly már elérte a 2019-es teljesítményt, de e tekintetben még van potenciál Budapestben, hiszen még mindig hiányzik a pandémia előtti vendégéjszakák 16 százaléka. A kormány kiterjesztette a KKV Energiaköltség és Beruházás Támogatási Programját a szálláshely-szolgáltatás és a vendéglátás körébe tartozó vállalkozásokra, ezen belül pedig az energia-támogatásra, illetve az energiahatékonysági beruházásokra. Ismertette továbbá a Magyar Turisztikai Ügynökség folyamatosan megújuló marketingkommunikációs tevékenységét, amelynek keretében elkészültek a magyar térségek önálló márka-profiljai is, a különböző arculatot teremtve az egyes hazai desztinációknak.

Dr. Uzsák Katalin, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős helyettes-államtitkára az idegenvezetés jelenlegi szabályozását mutatta be, illetve vázolta a lehetséges jövőbeni irányokat, a szabályozási követelmények újragondolását, a szakképzési rendszer átalakításával összefüggésben az idegenvezetői igazolványok egységesítését, az újfajta idegenvezetői tevékenységek (Free Walking Tour, Városi Séták) szabályozatlanságának kérdését. Kitért továbbá a közterületi ellenőrzés szabályozott kereteinek megteremtésére, illetve ezen belül fellépést sürgetett a jogszerűtlen idegenvezetői tevékenységekkel szemben.

Ez utóbbi kapcsán Szatmáry Jähl Angéla, a BKIK Kereskedelemi Tagozatának elnöke felajánlotta a budapesti kamara mint köztestület szerepvállalását az idegenvezetői munkával kapcsolatos hatósági engedélyeztetésben és ellenőrzési feladatokban.

Faix Csaba, a Budapest Brand vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a fővárosba látogató külföldi turisták a trendek szerint egyre inkább a hosszú hétvégékre érkeznek, így fontos és jelentős szerepet kap a turizmusban egy-két napos meghosszabbításának ösztönzése. Az un. Budapest Tuning Programban kiemelt szerepet kaphat a 150 éves programsorozat újdonságaként a belső turisztikai zónák kiterjesztése, a külső kerületi események és nevezetességek becsatornázása is, amelyhez a kerületeknek a főváros által megnyitott nagyobb forrás is elérhető lesz.

PROGRAMOK

2023. február 19-26. között a BKIK szakemberei és idegenvezetői több mint 150 városnéző túrából állították össze a programsorozat:

  • 104 tematikus budapesti és még 25 vidéki sétán tárlatvezetések, épületbejárások, múzeumlátogatások indulnak
  • 9 hajós kiránduláson a Dunáról csodálhatják a várost
  • 34 városnéző buszos túrát szerveznek, amelyek akár a külső kerületekbe is elviszik az érdeklődőket
  • A 150 éves városegyesítést szemlélteti a 4-es, 6-os villamos exkluzív járata

A hajókirándulások, a buszos utak nagy része vasárnap a rendezvénysorozat központi helyszínéről, a Bálna rendezvényközpontból indul, ahol bemutatkoznak a határon túli magyar területek turisztikai desztinációi is, valamint fővárosi hagyományőrző kézművesek állítják ki alkotásaikat.

Bővebb információ a városnéző túrákról: https://idegenvezetok.bkik.hu/