A dolgozói lojalitás is múlhat a megfelelő kézfertőtlenítőn?

A járvány hatásai sok helyen utolérhetőek és hoztak változást. Egy ilyen változás az is, hogy akár a kézfertőtlenítők minőségén is múlhat a dolgozók elégedettsége. A higiéniai termékeket gyártó Essity szakemberei szerint a munkahelyi jólléthez is hozzájárulnak az alkoholmentes, természetes alapanyagokból készült kézfertőtlenítő szerek, amelyek ugyanolyan hatékonyak, mint alkoholtartalmú társaik, de emellett még védik és kímélik is a bőrt. Ez főként azokon a munkahelyeken fontos, ahol elkerülhetetlen a rendszeres kézfertőtlenítés, vagyis az újítás szakácsok, élelmiszerüzemek, de akár tanárok számára is kíméletes megoldást jelenthet.

Az fertőtlenítő szappanok és kézfertőtlenítők fontos eszközök a kórokozók elleni védekezésben. A hatékonyság mellett azonban vannak más fontos szempontok is, például, hogy biztonságosak és bőrkímélők legyenek. Az Essity Tork márkájának szakemberei által kifejlesztett alkoholmentes fertőtlenítő szappan és kézfertőtlenítő hab aktív hatóanyaga a 100%-ban növényi alapú tejsav, mely az emberi testben is megtalálható. A két biológiailag lebomló termék hatékony a kórokozókkal szemben, miközben óvja a bőrt, és magasabb szintre emeli a higiéniát.

A koronavírus-járvány rávilágított a kézhigiénia fontosságára. Az új, magasabb szintű higiéniai elvárások a munkahelyeken is megjelentek, az alkalmazottak elvárásai pedig jelentősen megnőttek: az irodai higiénia a munkahelyi biztonságérzetet befolyásoló tényezővé vált. A hatékony és következetes kézhigiénia nem csupán a betegségek megelőzésének fontos eszköze, de a kutatások szerint a munkahelyi jóllétre és biztonságérzetre is jelentős hatással van. A gyakori kézmosás és kézfertőtlenítés azonban kiszáríthatja a bőrt és akár bőrgyulladáshoz is vezethet. Különösen azokon a munkahelyeken jelent mindez problémát, ahol a kézhigiénia alapkövetelmény, folyamatosan szükség van a fertőtlenítésre. A bőrbarát kézfertőtlenítő termékek ezeken a helyeken szinte nélkülözhetetlenné váltak.

A Tork ezekre az igényekre válaszul bővítette termékpalettáját két fertőtlenítő, növényi alapú összetevőkkel készült termékével, egy szappannal és egy habbal. Az új, dermatológiailag is tesztelt fejlesztések kíméletesek a bőrhöz, így azokon a munkahelyeken, ahol nagyon gyakran van szükség kézfertőtlenítésre, a dolgozók számára egy megnyugtatóbb, kedvezőbb megoldást jelenthetnek, így hozzájárulhatnak a munkahelyi jólléthez, elégedettséghez is.

Élelmiszeripar és konyhák: nincs többet kiszáradt bőr a sok fertőtlenítéstől

„Az új Tork kézfertőtlenítő folyékony szappan kiemelkedően bőrbarát, így kifejezetten alkalmas a gyakori használatra. Tökéletes megoldást nyújthat a professzionális konyhák és az élelmiszer-feldolgozás más területei számára is. A szer eltávolítja a zsíros szennyeződéseket, ezért különösen megfelel például a professzionális séfek igényeinek, de minden egyéb olyan munkakörnyezetben is alkalmazható, ahol fertőtlenítő szappanra van szükség” – mondta el Nagy Géza, az Essity Hungary Professional Hygiene divíziójának kereskedelmi igazgatója.

Nincs alkalom kezet mosni: bőrbarát kézfertőtlenítő hab lehet a megoldás

A Tork alkoholmentes kézfertőtlenítő hab igen hatékony a baktériumok és a burkolt vírusok ellen, miközben hidratáló hatásának köszönhetően igen gyengéd a bőrhöz. Használata ideális lehet ott, ahol a kézhigiénia ugyan alapfeltétel, azonban nincsen mindig idő vagy alkalom a kézmosásra, például a szociális vagy oktatási intézményekben.

100%-ban természetes aktív hatóanyag

Mindkét új termék aktív összetevője a tejsav és európai szabványok (EN) is tanúsítják hatékonyságukat a baktériumok és a burkolt vírusok ellen (EN1499, EN 1500 és EN14476). A természetes alapanyagoknak és az alkoholmentes összetételnek köszönhetően a termékek szállítása és tárolása is egyszerű, semmilyen plusz biztonsági óvintézkedést nem követel. A 100%-ban biológiailag lebomló formula, és a Tork adagolókkal való kompatibilitás révén nemcsak bőrbarát, hanem környezettudatos alternatívát jelenthetnek a dolgozók munkahelyi biztonságérzetének növelésére, s ezáltal munkavállalói jóllét iránti elkötelezettség kifejezésének is.