A digitalizáció és a robotizáció enyhíti a szobafestő szakma munkaerő hiányát is

Hatékonyabb munkavégzést tesz lehetővé, a kézműipart azonban nem helyettesíti – mondta Helmut Schultz, a Festőipari Vállalkozások Nemzetközi Szövetsége (UNIEP) elnöke pénteken az IPOSZ székházában szervezett nemzetközi találkozón.

    A szakmák Európa-bajnokságán, a EuroSkills Budapest rendezvényen részt vevő szobafestő-tapétázó szövetségek képviselői az Ipartestületek Országos Szövetsége (Iposz) meghívására tartottak megbeszélést a szakma helyzetéről.


Németh László, az IPOSZ elnöke elmondta, örül, hogy megalakult a Nemzeti Szakképzés és Innovációs Tanács és nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy az IPOSZ nagyon kevés munkaadói érdekképviselet mellett részt vehet a bizottsági munkába, ahova tagokat is delegálhattak.

Az elnök beszélt a duális képzés fontosságáról is. Biztos abban, hogy be kell hozni a német példát, amely szerint a duális képzésnek köszönhetően a tanulók minél korábban bekerülnek a műhelyekbe, ahol komplex képzésekben részesülhetnek. Ehhez a kisműhelyeket be kell vonni.

Tóth Antal a Szobafestő-Mázoló-Tapétázó Országos Ipartestülete (SzMTO) elnöke hangsúlyozta, a magyar szobafestő-mázoló, tapétázó vállalkozók jövedelmezősége rendkívül alacsony, nehezen tudják kitermelni a digitalizációhoz szükséges modern eszközök árát. Gondot jelent az is hogy a szakoktatás nem terjed ki a digitális munkaeszközök alkalmazására – mondta.
Példaként említette, hogy míg Ausztriában a falat vizsgáló és elemző gépek használatát is tanítják, addig Magyarországon a digitalizáció egyáltalán nem szerepel a szobafestő oktatás tananyagában.

Érettségi nélkül is lehet szakmai példát befutni a kiemelt kézműipari szakmákban- mondta Solti Gábor, az IPOSZ nemzetközi és oktatási igazgatója. Vészesen csökken az érdeklődő fiatalok száma, és ez egész Európában probléma. A legújabb felmérés szerint Ausztriában mintegy 170 ezer fiatal szakmunkáskéz hiányzik az összes szakmát tekintve, Németországban ez a szám egy friss kutatás szerint megtízszereződött. Tehát továbbra is várható az, hogy nagy lesz a mozgás Európai szintéren a szakmai kivándorlás területén.

https://youtu.be/lN667tDgENs