A csok igénylésénél pénzügyi és ingatlanos segítségre is szükség lehet

    Pénzügyi, ügyvédi és ingatlanos segítségre is szükségük lehet azoknak, akik az otthonteremtéshez még a jelenlegi állami támogatási rendszerrel, főként a családi otthonteremtési kedvezménnyel (csok) akarnak élni – közölte a Duna House hétfőn az MTI-vel.  

    A közleményben Fülöp Krisztián, cégcsoport nemzetközi pénzügyi márkája, a Credipass magyarországi vezetője kifejtette: egy-egy hitel vagy támogatás zökkenőmentes igényléséhez a kötelező feltételek előzetes ismerete, a szükséges dokumentáció hiánytalan megléte, valamint a pontos időzítés lesz a kulcs idén. Hozzáértő szakemberek segítségével a folyamat határidőn belül sikerülhet.


    Felhívták a figyelmet, hogy különösen a csok esetében lehetnek rejtett buktatók. Példaként említették, hogy a csok pozitív elbírálásához legtöbb esetben 180 napos társadalombiztosítási jogviszony szükséges, maximum 30 napos megszakítással. A folyamatos munkaviszony mellett fontos, hogy a belátható időn belül hitelfelvételt tervező ügyfél ne váltson munkahelyet. Ebben az esetben ugyanis a 30 napos felmondási idővel, az új helyen pedig a minimum 3 hónapos próbaidővel számolva, legalább 4 hónapig nem adható be az igénylés.


    Elengedhetetlen feltétel még a megfelelő jövedelem igazolása, a büntetlen előélet, valamint a köztartozás-mentesség. Utóbbi miatt az érintetteknek javasolják, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól kérjenek egy nullás igazolást.


    Ezen felül fontos tudni, hogy néhány banknál már az újszülött gyermek esetében is be kell mutatni a személyi igazolványt, míg máshol elegendő lehet a születési anyakönyvi kivonat is. A közös, azonos címen lévő lakcímkártya is a legtöbb esetben teljesítendő feltétel.


    Kiemelték, hogy a csok igénylésénél a kiválasztott ingatlannak is eleget kell tennie a banki feltételeknek.


    Nehezítheti még az ügyintézést az év végi hajrá is, hiszen a decemberben karácsonyi szünetet tartó ügyfélszolgálatok, hivatalok is lassíthatják a folyamatokat.


    Mindezek miatt érdemes időben elkezdeni az ingatlankeresést és megtalálni hozzá a megfelelő szakértői gárdát, hiszen ezzel idén akár tízmilliókat spórolhat a család – ismertette közleményében a Duna House.