A családi házak 15%-ára már nem éghető szigetelés kerül

Knauf Insulation: az ingatlanok értékével együtt értékelődik fel a tűzbiztonság szerepe

Napjainkban minden 100 családi házból 15-öt kőzetgyapottal szigeteltettek tulajdonosaik, néhány éve még csak minden 10. házra került nem éghető hőszigetelő anyag. A Knauf Insulation szigetelőanyag-gyártó szakértői szerint a tendencia hátterében az áll, hogy az új építésű családi házak tűzbiztonságra törekvő építtetői, valamint a csok támogatással házukat felújítók közül egyre többen választják a nem éghető és jó páratechnikai tulajdonságokkal rendelkező kőzetgyapot hőszigetelést. Az építőipar felfutásával együtt tehát épületeink tűzbiztonsága is jelentősen javul, mutat rá a gyártó.

Az új építésű lakások száma az idén eléri a válság előtti csúcsot. Várhatóan 18-20 ezer új lakás épül majd. A Knauf Insulation adatai szerint ezen ingatlanok 45%-a társasházi lakás, 55%-a pedig családi ház lesz. Az önerőből, illetve a csok támogatással épített új családi házak mellett, további 20-25 ezer házat újítanak fel, vagy szigeteltetnek tulajdonosaik, vagyis összesen 35-40 ezer új és régi családi otthon kap hőszigetelést.

A fokozott biztonságot kereső építtetők körében egyre népszerűbb a kőzetgyapot szigetelés. Azt tapasztaljuk, hogy a készülő ingatlanok értékével párhuzamosan értékelődik fel a tűzbiztonság szerepe is. Napjainkban ezért már a családi házak 15%-ára és a társasházak közel 10%-ára kerül nem éghető, kőzetgyapot szigetelés” – mondta Aszódy Tamás a Knauf Insulation Kft. ügyvezető igazgatója.

Az Országos Tűzvédelmi Szabályzat külön rendelkezik arról, mely épülettípusokon és épületszerkezeteken kötelező a nem éghető, A1-es besorolású ásványi hőszigetelések alkalmazása. A kőzetgyapot olvadáspontja 1.200 °C fok körül van. Ez a szigetelőanyag hő hatására sem fejleszt füstöt és gázokat. A fokozott tűzzel szembeni ellenálló képesség mellett a kőzetgyapot más kedvező tulajdonságokkal is növeli otthonunk komfortját. A kőzetgyapot páraáteresztő, szálas anyagszerkezete és az azzal rendszerben együttműködő ragasztó és vakolat nem gátolja a beltérben keletkező pára szabad távozását a szerkezeten keresztül. A kőzetgyapot kiváló akusztikai tulajdonságokkal is rendelkezik, mivel sűrű szálszerkezete elnyeli a hangokat.

A Knauf Insulation tapasztalatai szerint napjainkra megdőlt az a korábbi tévhit is, mely szerint a kőzetgyapot-szigeteléssel készült hőszigetelő rendszerek kétszer annyiba kerülnek. A gyártó rámutat arra, hogy habár a kőzetgyapot-szigetelőanyag önmagában többe kerül, ez csak egy elem a komplex szigetelési rendszerek több összetevőből álló költségszerkezetén belül.

Az építtetőknek és felújítóknak a teljes rendszer, benne a ragasztó, a szigetelőanyag, a háló, a dűbelek és a vakolat árával, továbbá az állványozás és a munkadíjak költségeivel is számolni kell, melyek az alkalmazott szigeteléstípustól csaknem függetlenek. Ennek okán a tűzzel szembeni védelméért, az akusztikai előnyökért, és a páraáteresztő tulajdonságért házunk méretétől függően, mindössze 15-20%-kal kell többet fizetnünk” – mondta Aszódy Tamás a Knauf Insulation Kft. ügyvezető igazgatója.

A kőzetgyapot játszotta a főszerepet a Knauf Insulation korábbi, az egész világon egyedülálló, valós körülmények között végzett energiahatékonysági vizsgálatában is. Ennek során a cég és a Budapesti Műszaki Egyetem szakemberei egy hajdúnánási családi ház homlokzatát 20 cm vastag kőzetgyapottal, tetőterét pedig 25 cm-es üveggyapottal szigetelték le, a ház energiafogyasztását pedig 6 hónapon keresztül egy azonos méretű, de nem szigetelt, hajdúdorogi családi ház energiafogyasztásához hasonlították. Az eredmény megdöbbentő volt: a szigetelt háznak 46%-kal csökkent a fűtési célú energiaigénye.