A Coop elkötelezett a magyar termékek iránt

További együttműködés a hazai élelmiszerek érdekében

Kiterjedt és stabil a 2015 óta tartó együttműködés a Coop és a Magyar Termék Nonprofit Kft. között, hiszen közös értékek vezérlik a feleket. A Coop számára mindig alapvetés volt, hogy a hazánkban előállított termékekre koncentrál, és büszke arra, hogy már 14 éve rendezi meg a magyar élelmiszerfeldolgozást középpontba állító Coop Rallyt – hangzott el egy budapesti kereskedelmi fórumon. A felszólalók hozzátették: keresik az együttműködés elmélyítésének további lehetőségeit is.

Régóta a szívén viseli a Coop a hazai eredetű termékek sorsát, hiszen az üzletláncnak kezdetektől fogva az az alapvetése, hogy ahol csak lehet, ott magyar árut szerez be – mondta el Tóth Géza a CO-OP Hungary Zrt. vezérigazgatója a Magyar Termék Nonprofit Kft. és az üzletlánc által szervezettbudapesti kereskedelmi fórumon. Hozzátette: a hazai kereskedelmi szereplőnek egyértelműen a hazai beszállítókkal van kiterjedtebb kapcsolata, külföldi áruval csak ott pótolja a magyar termékek hiányát, ahol kedvező hazai alternatíva nem érhető el.

Az elsők között kezdték

A vezérigazgató emlékeztetett: az üzletlánc már 14 éve rendezi meg a Coop Rallyt, amely a magyar élelmiszerfeldolgozás jelentőségére, illetve a hazai termékek erősségeire hívja fel a figyelmet. „Amikor elkezdtük szervezni, még csak nagyon kevesen foglalkoztak ezzel a kérdéssel, mára azonban a magyar termékek preferálása fontossá vált és más kereskedelmi szereplők stratégiájában is megjelenik.” Tóth Géza elmondta: büszke arra, hogy az elmúlt csaknem másfél évtizedben száznál is több kiváló magyar élelmiszeripari szereplőt tudott bemutatni a nagyközönségnek. A Coop Rally sikeressége indokolja azt, hogy a rendezvényt tovább folytassák a jövőben is.

A Coop elkötelezettsége mellett nem volt meglepő az sem, hogy a Magyar Termék Nonprofit Kft.-vel együttműködési megállapodást kötöttek 2015-ben, és a közös munka azóta is zajlik. „A Coop és a Magyar Termék együttműködése keretében közös marketingakciókat, nyereményjátékot bonyolítanak a felek, de piaci tesztelésre, lokális termékek országossá segítése is zajlik. Ezen felül az egyik legfontosabb lépés a Magyar Termék védjegyek használata a Coop sajátmárkás termékein” – mondta el Tóth Géza.

Marketing a hazainak

A Magyar Termék, a Hazai Termék és a Hazai Feldolgozású Termék ismertsége és elismertsége kiemelkedő, ezért segít a vásárlóknak a döntéshozatalban – mondta el az eseményen Benedek Eszter. Ma már a vásárlók jelentős része hajlandó akár többet is fizetni a magyar eredetű áruért, ha pedig Magyar Termék védjegy van rajta, az még többet ér számukra. Két, tulajdonságaiban megegyező, azonos árú termék közül a magyarok 85,9 százaléka a hazait választja, 52,7 százalékuk pedig 10 százalékkal magasabb árat is hajlandó fizetni a hazaiért a külföldivel szemben, ha az eredetet védjegy igazolja – ismertette egy friss kutatás eredményeit a Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetője, aki hozzátette: a védjegy tanúsító jellegű, egy termék csak akkor kaphatja meg a használati engedélyt, ha a kétkörös szakértői bírálaton megfelel.

A Magyar Termék Nonprofit Kft. és a Coop együttműködését méltatta az ügyvezető is. Elmondta: a közös munka során közösségi nyereményjátékra, régiós együttműködésekre, reklámújságokban való megjelenésre is van lehetőség. A Magyar Termék promóciójában tehát pótolhatatlan segítséget nyújt a Coop.

Benedek Eszter kitért a Coop Rallyra is, és kijelentette: a rendezvény üzenete megegyezik a Magyar Termék Nonprofit Kft. üzenetével, ezért nem kérdés, hogy ezen a ponton is együttműködnek a szervező üzletlánccal. Az ügyvezető kijelentette: a Nonprofit Kft. jövőbeni tervei közt szerepel egy mesekönyv-sorozat publikálása is. A Magyar Termék egészség mesék sorozat a kiegyensúlyozott táplálkozás, az egészséges életmód és a magyar termékek jelentőségére kívánja felhívni az óvodás és kisiskolás korú gyerekek figyelmét.