A Budapest-művelet – Az évszázad műkincsrablásának krónikája a mozikban

November 11-től látható a hazai mozikban Gilberto Martinelli olasz-magyar koprodukcióban készült dokumentumfilmje, amely a Szépművészeti Múzeum 38 évvel ezelőtti kirablásának történetét és hátterét mutatja be, egyúttal egy látleletet is nyújtva a nyolcvanas évek Magyarországáról.

1983. november 5-én a Szépművészeti Múzeumból egy ország megdöbbenésére hét képet elloptak, köztük Raffaello Esterházy Madonnáját. Az évszázad rablásának is nevezett akcióban eltulajdonított, felbecsülhetetlen értékű festményeket bravúros nemzetközi együttműködéssel a nyomozók végül megtalálták és visszahozták Magyarországra.

A betörés nem csak azért okozott mély megdöbbenést, mert a Kádár-rendszer által sugallt kiemelkedő közbiztonsági helyzettel szemben mást mutatott, hanem mert ebben az ügyben látványosan összegződött a korszak valamennyi visszássága: a hivatalos jelentések dicshimnuszaival ellentétben álló motiválatlanság és fásult érdektelenség.
Az ország vezetői a rablás után újból rádöbbenhettek, a nyugati világot a vasfüggöny nem fogja megállítani, a jövőben akaratuktól függetlenül olyan dolgokkal is foglalkozniuk kell, mint a globális műkincs kereskedelem, a nemzetközi biztonság és együttműködés. Miközben a képeket keresték, a magyarok a Markos-Nádas duó Totyáján nevettek, mert a jelenetből – ha ez volt a célja, ha nem – az emberek többsége a rendszer kritikáját hallotta ki.

A film előzetese: 

Miután a képek előkerültek, 1945 után először 1984-ben érkezett Budapestre az olasz miniszterelnök (Bettino Craxi), és annak ellenére, hogy hivatalosan ezt soha nem erősítették meg, az egész ország a maffia szerepéről kezdett beszélni. Ezt erősíthette az is, miszerint az elkövetőket nem adták ki Magyarországnak, az esetet rekord gyorsasággal lezárták.

Gilberto Martinelli filmje az azóta is titokban tartott ügyet igyekszik felgöngyölíteni, a betöréstől a képek megtalálásáig. Nincsenek végleges válaszok, de vannak megválaszolatlan kérdések. Az egykori résztvevők visszaemlékezései, kiegészülve azokéval, akik nem vállalták a szereplést – egyúttal egy látleletet is nyújt a nyolcvanas évek Magyarországáról.

A film november 11-től érkezik a mozikba, a Pannonia Entertainment forgalmazásában. Budapesten a Cinema MOMban és a Kino Café Moziban látható, emellett többek között Miskolcon, Kecskeméten és Jászberényben és vetítik.