A brit hadifogoly, akit hazaengedtek a németek az édesanyjához, és más anyák napi érdekességek

Emlékeztek még arra, amikor az óvodában készültetek egy-egy verssel, közös énekléssel, aranyos rajzzal az anyukátoknak? Idén május 6.-ra esik az anyák napja, ebből az alkalomból készültünk néhány érdekességgel, és Braun ajándékötletekkel az anyukátok számára.

Magyarországra az ünnep ötletét Petri Pálné, egy akkori államtitkár felesége hozta Amerikából és a legelső anyák napi ünnepséget 1925. március 8-án a MÁV gépgyár foglalkoztatójában tartották a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt szervezésében.
Az első világháborúban egy brit hadifogoly, Robert Campbell arra kért és kapott engedélyt a németektől, hogy hazatérjen, és meglátogassa a haldokló édesanyját. Utána, ahogy korábban megígérte, visszatért a börtönbe, és a háború végéig ott is maradt. Igaz, a visszatérés után egyszer megpróbált megszökni, de sikertelenül.
A legtöbb telefonhívást ezen a napon, vagyis anyák napján kezdeményezik. Állítólag 37 százalékkal nő meg a hívások száma ilyenkor.
Leonardo DiCaprio anyukája állítólag éppen egy Leondardo Da Vinci portré előtt állt, amikor először rúgott a hasában a kisfia.

Emlékeztek még arra, amikor az óvodában készültetek egy-egy verssel, közös énekléssel, aranyos rajzzal az anyukátoknak? Most milyen ajándékkal készültök az anyák napjára? Ha még nem tudjátok, adunk néhány ötletet, nézzétek meg a Braun szépségápolási termékeit, anyukátok biztosan örül majd, bármelyiket is választjátok:

Braun Silk-expert 5 IPL
A kifejezetten otthoni használatra ajánlott Braun Silk-expert 5 IPL az egyetlen olyan IPL technológiával működő készülék, amely alkalmazkodik a bőrhöz és maximális hatékonysággal, tartós eredményt biztosítva távolítja el a szőrszálakat. Az egyedülálló SensoAdaptTM bőrtónus-érzékelő folyamatosan – másodpercenként nyolcvanszor – méri a bőrtónust, és annak megfelelően állítja be a fény erősségét .

https://www.youtube.com/watch?time_continue=10&v=cibFb122WaU

Braun Silk-épil 3

A legrövidebb szőrszálakat is eléri és eltávolítja a hosszan tartó simaság érdekében. Gyengéden eltávolítja azokat a rövid szőrszálakat is, amelyeket a gyanta nem képes. Bikinivonal-formázó is tartozik hozzá, amely gyantázás nélkül is tökéletes bikinivonalról gondoskodik. A bikinivonal-formázó gyengéd szőrtelenítést biztosít, és használatával elkerülhetők a piros pöttyök és az irritáció.

Silk-épil 9 SkinSpa

A Silk-épil 9 SkinSpa a világ első számú arcepilátor- és tisztítókefe-rendszere, amely ápolja arcodat a makulátlan ragyogás érdekében. Az innovatív MicroGrip technológia hatékonyan távolítja el még a legrövidebb a szőrszálakat is. Nagy frekvenciájú masszázsrendszere aktív, pulzáló rezgésekkel segíti a gyengéd epilálást, csuklós fejének köszönhetően pedig gyengéden igazodik a test körvonalaihoz. Az extra kényelem és a megnyugtató élmény érdekében a Silk-épil 9 a zuhany alatt és a fürdőkádban is használható, hiszen kizárólag vezeték nélkül működik.