A Bosch minden terméke mesterséges intelligencián fog alapulni

    A tervek szerint még ebben az évben a Bosch csoport minden terméke és megoldása vagy eleve tartalmaz mesterséges intelligencia (AI) alapú technológiát, vagy annak segítségével fejlesztik, illetve gyártják majd – tudatta a vállalat az MTI-vel hétfőn.

    A cég eredetileg 2025-re tűzte ki ezt célul, ám jó úton halad, hogy már két évvel korábban megvalósítsa a terveket – tették hozzá.


    A Bosch több mint ezer találmányra nyújtott be szabadalmi bejelentési kérelmet a mesterséges intelligenciához kapcsolódó területen az elmúlt öt évben, amivel Európa vezető szabadalmi kérelmezői közé lépett elő a közlemény szerint.


    A társaság mesterséges intelligencia szakértői – úgy a kutatás, mint az üzleti szektorok oldaláról – az új AI-modellek által kínált lehetőségeket kiaknázó konkrét alkalmazásokon dolgoznak. Jelenleg mintegy 60 potenciális alkalmazási esetet vizsgálnak, amelyeket kedvező eredmények esetén fel is használ majd a vállalat.


    A közlemény szerint a Bosch-nál több mint 300 mesterséges intelligencia kutató dolgozik. Kiemelték, hogy az AI már egy ideje a fejlődés és a növekedés motorjának számít, és a következő években a Bosch tervei szerint a mesterséges intelligenciával kompatibilis termékeinek árbevételét egymilliárd euróra növeli.


    Az AI alapú fejlesztések a magyarországi Bosch csoport működésének is az egyik fókuszterületét jelentik. A vállalatcsoport magyarországi telephelyein is számos területen használja ezt a technológiát, melynek a gyártási folyamatok során van meghatározó szerepe, legyen szó a gyártásoptimalizálásához szükséges adatelemzésekről, egyes folyamatok optikai ellenőrzéséről vagy a gyártósori berendezések karbantartásának tervezéséről. A mesterséges intelligencia a Bosch széles körű oktatási együttműködéseiben is kiemelt szerephez jut: a Bosch-BME Innovatív Járműtechnológiai Kompetencia Központtal, az ELTE-Bosch Mesterséges Intelligencia Ipari Tanszékkel, a Budapesti Gazdasági Egyetemmel, valamint a Miskolci Egyetemmel való együttműködésnek is szerves része.


    A Bosch csoport 2022 végén több mint 18 300 munkavállalót foglalkoztatott Magyarországon, 1300-zal többet, mint egy évvel korábban. Tavaly 32 százalékkal, 2255 milliárd forintra nőtt a magyarországi Bosch csoport éves árbevétele, a magyar piacon elért forgalma – a csoporton kívüli értékesítésből származó árbevétele – pedig 15 százalékkal 314 milliárd forintra emelkedett. A társaság tavaly az előző évinél 55 százalékkal többet, 155 milliárd forintot költött beruházásra, 112 milliárd forintot K+F-re Magyarországon.