A bohóc még midig rémisztő


2017 egyik legnagyobb sikere volt, és minden idők legsikeresebb horrorfilmje is. A Stephen King regénye alapján készült AZ (It) kultikus rémet csinált Pennywise bohócból, és az ijesztgetés nagymesterévé emelte az őt megformáló Bill Skarsgård-ot. Aki meglehetősen félt a második rész forgatásától. Az első rész felvételei idején ugyanis a forgatási szünetekben nem találkozhatott a partnereivel, hogy a gyerekszereplők ne szokják meg a látványát, és jobban megijedjenek tőle. Az idén szeptemberben várható, 27 évvel később játszódó folytatásban azonban már felnőttek lesznek a partnerei, és a színész attól tartott, hogy nem is lesz ugyanolyan hatásos.

De ijesztően nagyot tévedett.

James McAvoy, aki a Vesztesek Klubjának egyik felnőtt tagját játssza majd az AZ – Második fejezet-ben (It: Chapter Two, hazai bemutató: szeptember) nemrég azt nyilatkozta, hogy a forgatás minden napját megmérgezte a bohóc közelsége.

– Oké, gyerekkoromban sem szerettem a bohócokat – ismerte el McAvoy. – De szerintem a többiek is végig be voltak tojva. Folyton szorongtunk. Bill helyes srác, de ha jelmezbe bújt, mintha átváltozott volna… áradt belőle valami, amitől mindenkinek libabőrős lett a háta.

IC Press