„A beszéd túl értékelt”

 – vallja új dalában az idén hazánkban is fellépő Ofenbach

Tavaly decemberben kaptuk az örömhírt, hogy a többszörös platinalemezes DJ/producer duó, az Ofenbach visszatér Magyarországra az emlékezetes 2022-es Sziget Fesztivál fellépésüket követően. Most pedig megérkezett idei első addiktív felvételük, a SVEA-val közös „BODY TALK”, melyben minden megvan, hogy igazi dance-himnusszá váljon: fülledt tempó, fülbemászó dallam és természetesen egy dögös klip.

Több mint kétmilliárd streamje és globális slágerei – mint a „Wasted Love”, a „Head Shoulder Knees & Toes”, a „Be Mine” és a „Hurricane” – után manapság már az egyik legtöbbet hallgatott francia bandaként hivatkozhatunk az Ofenbach-ra.

A deep house elemeket igazi alkimistaként ötvöző lemezlovasok 2022 végén jelentek meg debütáló ’I’ című albumukkal, mellyel minden egyes gigasikerük egy helyre került. Idén pedig, miután bejelentették, hogy ezúttal a Balaton Sound-on bulizhat velük a hazai közönség, máris megérkezett első kedvcsinálójuk „BODY TALK” címmel.

Ami az új trackben sem maradhat el, azok a függőséget okozó dallam, a táncra késztető húzás, valamint az énekesnő, SVEA hipnotikus vokálja. A feltörekvő stockholmi előadó nevéről még biztosan hallani fogunk, hiszen nemrég indult karrierje ellenére már közel 100 millió összesített streamet ért el.

„Nagyon boldogok vagyunk, hogy együtt dolgozhattunk SVEA-val ezen az újdonságon, imádjuk az energiáját! Alig várjuk, hogy élőben is előadhassuk vele a számot, amely biztosan mindenkit táncra perdít majd” – összegezte az Ofenbach.

A dal egy igazán fűtött hangulatú videóklippel megspékelve érkezett.

HALLGASD MEG ITT!