A BenQ az Inspired by Nature pályázaton keresztül támogatja a One Tree Planted kezdeményezést

A BenQ elindította Inspired by Nature (A természet ihlette) dizájn pályázatát, és a One Tree Planted környezetvédelmi szervezettel együttműködve vállalja, hogy annyi fát ültet, ahány érvényes nevezés érkezik.

A One Tree Planted egy nonprofit szervezet, ami olyan globális projekteket valósít meg helyi közösségekkel, melyek hatással vannak a természetre, az emberekre és a vadon élő állatokra. A BenQ az Európában már működő projektek egyikét támogatja, és becslései szerint több száz fát ültethet majd el a korábbi évek versenyeinek népszerűségére alapozva, amit évente tart meg, és amik nagy népszerűségnek örvendenek a dizájner közösségben Európa-szerte.

Steve Chu, a BenQ Europe elnöke:

„Az, hogy támogatjuk a One Tree Planted szervezetet, teljesen természetes döntés volt ennél a kampányunknál, ami arról szól, hogy a természetből merítünk ihletet. Márkaígéretünket – Because it matters (Mert ez számít) – most különösen fontosnak érezzük, hiszen a világjárvány mindannyiunknak segített felismerni a természet értékét.

Ezzel az együttműködéssel megerősítjük elkötelezettségünket a fenntarthatóság mellett, és támogatunk egy rendkívül értékes projektet, melynek célja, hogy Európa-szerte ültessünk fákat az újraerdősítés jegyében.”

Partnereivel, a LUMESCA GROUP digitális képalkotási és grafikai szakértőivel együttműködve a BenQ Inspired By Nature DesignVue verseny a dizájnereket hívja ki egy, a természet által ihletett képernyővédő megalkotására, amivel BenQ DesignVue monitort és 1000 eurót is nyerhetnek.

A versenyt saját területükön elismert szakemberekből álló csapat bírálja el, köztük Borsi Flóra vizuáls művész, Martin Perhiniak grafikus és Adobe Expert oktató, valamint Nemanja Sekulic digitális művész. A pályázat iránt érdeklődőknek a BenQ azt javasolja, engedjék, hogy a természet legyen a múzsájuk, miközben felfedezik és megtapasztalják a szabadban rejlő csodákat.

Az alkotások feltöltésének határideje 2021. november 30., a nyerteseket 2021. december 15-én vagy röviddel azután hirdetik ki.

Ha többet szeretnél megtudni, beleértve a nevezési folyamatot, látogass el a következő oldalra:
​​​​​​​https://www.benq.eu/en-eu/news/events/designvuecompetition2021.html