A babaszoba nem attól lesz jó, ha túldíszített



Hazai márkák kínálatából tehetjük harmonikussá a kisbaba környezetét

Egy gyermek életében meghatározó, milyen környezetben tölti élete első éveit. A szülők számára ugyanakkor az is fontos szempont, hogy a babaszoba a lakás többi részével harmonizáljon, stílusos, ám nyugodt környezetet teremtsen a kicsi számára. Ma már számos hazai márka termékei közül is választhatunk, hogy elérjük ezt a célt.



„A babaszoba az otthon részét képezi: elvárás, hogy a család minden tagja hangulatosnak találja, szeressen bemenni oda. A legfőbb szempont mégis az, hogy a baba számára kényelmes, békés környezet legyen. Itt is határozottan igaz, hogy a kevesebb néha több” – mondja Katona Eszter, a babyberry vezetője.

A gyermekszoba-kiegészítőket forgalmazó webshop tulajdonosa szerint sok anyuka esik abba a hibába, hogy túldíszíti, esetleg a kelleténél mozgalmasabbá, ingergazdagabbá teszi a kicsi szobáját. Nem szabad megfeledkezni a funkcióról, mégpedig, hogy a gyerek elsődlegesen pihen és alszik majd ebben a helyiségben.

„Mi nem javasoljuk, hogy ez a környezet túlzottan színes, vibráló legyen. Éppen ezért volt számunkra fontos szempont, hogy a baba igényeinek megfelelően, a funkcionális babaszoba alapelvei szerint állítsuk össze a kínálatunkat” – mondja.

Eszter tapasztalatai szerint az anyukák általában már a várandósság elejétől tervezik a szobát, ismerkednek a lehetőségekkel. Amikor a 6-7. hónap környékén elkezdenek vásárolni, azt általában már kész tervekkel a fejükben teszik: sokan inspirálódnak az Instagramról vagy a Pinterestről, ahol rengeteg nagyszerű dizájnnal lehet találkozni.

A babyberrynél kifejezetten nagy hangsúlyt fektetnek rá, hogy harmonikussá, esztétikussá tegyék a babaszobát. Az itt kapható bútorok és kiegészítők így megfelelnek a nemzetközi trendeknek is, általuk igazán „Insta-kompatibilis” szoba alakítható ki. Ám mindez nem csupán az anyukák szépérzékét szolgálja: az egymással stílusukban jól kombinálható márkák kellemes környezetet teremtenek a babák számára is.

„A szépre nevelés korán kezdődik: már kiskortól fogva számít, milyen tárgyakkal vesszük körül a gyerekeket. Az esztétikum mellett nálunk is megjelenik a fenntarthatóság, hiszen a kicsiknek különösen fontos, hogy az általuk megszeretett tárgyak sokáig velük maradjanak, kiállják az idő próbáját” – mondja a tulajdonos, akinek boltjában a skandináv, francia, amerikai márkák mellett több hazai és saját termékeket is találhatunk.

Az utóbbi vonalat erősíti a #vegyélhazait mozgalom. Eszter szerint a pandémia kevés pozitív hozadékának egyike, hogy egyre többen érdeklődnek a magyar termékek iránt: az emberek végre átérezték, hogy a vállalkozóknak sem könnyű, így egyre többen támogatják őket. A babyberry mellett az ő nevéhez köthető a Pici Piac vásár is, ahol hazai tervezők mutatják be a baba-mama termékeiket.

„A hazai márkáknak továbbra is szükségük van arra támogatásra, amit a vásárlóktól kaphatnak. Ez hatalmas segítséget nyújt azoknak az alkotóknak, akik szívvel-lélekkel készítenek minden egyes darabot. A vásárlással pedig nemcsak a fennmaradásukhoz járulhatunk hozzá, hiszen nekik lelkileg is hatalmas pluszt jelent minden egyes eladás” – zárja a tulajdonos.