A 2018-as POSZT versenyelőadásai

A 18. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenyprogramjába a két válogató, Regős János, színpadi szerző, szakíró, színész, rendező, a Szkéné Színház igazgatója 1979 és 2010 között (és választott segítője, Balog József, a MASZK egyesület elnöke), valamint Térey János, író, költő, drámaíró, műfordító (és választott segítője, Bazsányi Sándor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészkara esztétika szakának megbízott tanszékvezetője) a 2017. március 1. és 2018. március 10. között bemutatott, magyar nyelvű színházi premierek közül az alábbi 14 előadást választotta.

Henrik Ibsen: Rosmersholm
Kolozsvári Állami Magyar Színház
r.: Andriy Zholdak

A. P. Csehov: Három nővér
Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen
r.: Ilja Bocsarnikovsz

Alfred Döblin: Berlin, Alexanderplatz
Katona József Színház, Budapest
r.: Kovács D. Dániel

Henrik Ibsen: Hedda Gabler
Marosvásárhelyi Nemzeti Színház – Tompa Miklós Társulat
r.: Keresztes Attila

Leo Stein – Kálmán Imre: Csárdáskirálynő
Katona József Színház, Kecskemét
r.: Béres Attila

Bertolt Brecht – Paul Dessau: A kaukázusi krétakör
Szigligeti Színház, Nagyvárad
r.: Anca Bradu

László Miklós: Illatszertár
Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza
r.: Mohácsi János

Danilo Kiš: Borisz Davidovics síremléke
Újvidéki Színház
r.: Alekszandar Popovszki

William Shakespeare: III. Richárd
Radnóti Színház, Budapest
r.: Andrei Șerban

Matei Vișniec: Migránsoook – avagy túlsúlyban a bárkánk
Tomcsa Sándor Színház, Székelyudvarhely
r.: Zakariás Zalán

Bertolt Brecht – Paul Dessau: A kaukázusi krétakör
Miskolci Nemzeti Színház
r.: Szőcs Artur

Bertolt Brecht – Paul Dessau: A kaukázusi krétakör
Katona József Színház, Budapest
r.: Székely Kriszta

Jon Fosse: Halál Thébában
Vörösmarty Színház, Székesfehérvár
r.: Horváth Csaba

Forte Társulat / Thomas Bernhard: Vaterland
Forte Társulat
r.: Horváth Csaba

Az előadásokat 2018. június 7. és 16. között a Pécsi Nemzeti Színház nagyszínpadán és kamaraszínházában tekintheti meg a szakmai zsűri, valamint minden szerencsés néző, aki idejében jegyet vált, és a POSZT-ra látogat.

A 2017/2018-as válogatás a fesztivál történetében először teljes egészében a POSZT Szakmai Tanácsadó Testülete által kidolgozott és a tagok által 2017 májusában egyhangúan elfogadott Versenyszabályzat alapján történt. A válogatókat a grémium jelölte ki, majd felruházta őket a segítők kiválasztásának jogával. A Szakmai Tanácsadó Testület tagjai:

Hegedűs D. Géza, elnök – Színház- és Filmművészeti Egyetem

Balázs Zoltán – Független színházi szervezetek
Balogh Tibor – Határon túli színházak
Besenczi Árpád – Vidéki, kiemelt minősítésű színházak
Cseke Péter – Kaposvári Egyetem, Művészeti Kar
Gemza Péter – Vidéki, nemzeti minősítésű színházak
Karsai György – Színház- és Filmművészeti Egyetem
Keszég László – Magyar Színházi Társaság
Dr. Komáromi György – Gazdasági igazgatók
Mácsai Pál – Budapesti színházak
Máté Gábor – Budapesti színházak
Orbán Eszter – Színházi Dramaturgok Céhe
Dr. Őri László – Pécs Megyei Jogú Város
Rátóti Zoltán – MMA, Színházművészeti Tagozat
Szűcs Gábor – POSZF Nonprofit Kft.
Vidnyánszky Attila – Magyar Teátrumi Társaság

Jegyek a versenyelőadásokra hamarosan kaphatók a www.poszt.hu-n, a jegymester.hu-n, a Kodály Központban, a Széchenyi téri Pécs Ponton, illetve a Zsolnay Kulturális Negyed látogatóközpontjában – a jegyértékesítéssel kapcsolatos további információkért kövessék nyomon Facebook oldalunkat és a www.poszt.hu-t.