Apple dokkoló, óvodai fejlesztőprogram és vegán smartfood az iPonNovation győztesei között

A gamerek kedvenc webshopjának első startupversenyén olyan erős volt a mezőny, hogy a döntőbe jutott, de nem dobogós helyezetteknek is felajánlották a segítséget a szervezők.

Közel száz izgalmas startup mérette meg magát a regionális szinten is különlegesnek számító iPonNovation versenyén, melynek eredményhirdetésére szerda este került sor. A hagyományteremtő program döntőjébe hat vállalkozást válogatott be a szakmai zsűri, a végső döntést pedig közösen hozta meg velük az iPon és a HRP. A program szakmai irányítását Kovács Péter vezetésével az XO.company vállalta.

A HUB 55 Cafe & Bar adott otthont az iPonNovation záróeseményének, ahová a versenyző csapatok mellett a startup szcéna prominens alakjai (befektetők, cégvezetők és már befutott startupperek) vettek részt. A szervezők a XaB és barátai Podcast ötletgazdáját, Magyarország Clubhouse pápáját kérték fel műsorvezetőnek. A döntősök képviselői mind színpadra álltak, és röviden bemutatták a vállalkozásukat.

Az iPonNovation harmadik helyét az AllRYS zsebelte be, ők egy vegán rizskészítmény piaci bevezetésén dolgoznak, melyet elsősorban sportolók számára fejlesztettek ki az energiazselék természetes alternatívájaként. A csapat a mesterséges alapanyagokat mellőző megoldásban látja a jövőt és a nemzetközi piac meghódítását tűzte zászlajára a rizsalapú smartfooddal. A döntőbe jutott csapatok közül ez volt az egyetlen, amelyik élelmezési projekttel indult.

A második helyezett a DIOO (Digitális Okosjáték Óvodásoknak) projekt lett. A játékos iskolaérettséget vizsgáló és felkészítő rendszer (hardver és szoftver) 16 létfontosságú képesség területén segít a gyerekeknek 2500 különböző játékkal, felhasználóbarát, érintőkijelzős formában. A csapat célja, hogy egyénre szabottan, a kicsik igényeire szabottan készítse fel a gyerekeket az iskolára, és felfedje a gyerekek rejtett képességeit. A DIOO egyik fontos célja, hogy a hátrányos helyzetű gyerekeknek is esélyt adjon a felzárkózásra.

Az első helyet a DoBox szerezte meg. A vezeték nélküli, hordozható dokkoló állomásokat megtervező és gyártó csapat az Apple eszközeire koncentrál, ezekkel könnyíti meg a munkát. A DoBox használatával vezetékes egérrel és billentyűzettel is irányíthatóvá válnak az iPhone-ok és iPad-ek, a DoBox Pro pedig ennél is tovább megy: billentyűzetet, trackpad-et, számos csatlakozót és bővíthető tárhelyet kínál az iPad használóknak, hogy minden szempontból felvehessék a versenyt a laptopot használókkal. Hagymási Balázs, az iPon kommunikációs vezetője úgy fogalmazott: „A DoBox a kis- és nagykereskedelmi piacon, tehát az iPon és a HRP számára is ideális jelölt a nemzetközi piacralépéshez. Izgatottan várjuk a közös munkát.”

A három dobogós helyezett mellett a többi döntőbe jutott csapattal is folynak az egyeztetések a jövővel kapcsolatban, az iPonNovation stábja ugyanis úgy ítélte meg, hogy ők is megérdemlik a támogatást, így a kezüket nem engedik el segítség nélkül.

Az iPonNovation különlegességét az adja, hogy a nyertesektől sem üzletrészt, sem kizárólagosságot nem vár el, a célja a startupok támogatása a függetlenség megtartása mellett. A nyeremények sem egyszerűen pénzt takarnak, hanem a termékek belistázása mellett professzionális piackutatást, sales és marketing workshopokat, termékbemutató videók készítését, logisztikai és raktározási támogatást, árazási és promóciós tanácsadást, illetve online marketing kampány lebonyolítását.