Egyre több személyi kölcsönt és áruhitelt vesznek fel az ünnepekhez közeledve
Az utóbbi két hónapban megugrott a fedezetlen, elsősorban kisebb összegű személyi kölcsönök és áruhitelek felvételének száma – mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője szerdán az M1 aktuális csatornán.
Binder István hozzátette: 2019-ben óriási „hitelboom” figyelhető meg a fogyasztási, fedezetlen hitelek terén.
Míg 2013 első felében 22-23 milliárd forint személyi kölcsönt vettek fel az emberek, addig 2019 első felében 147 milliárdot, tehát közel hétszer annyit, mint hat éve – mondta. Megjegyezte, hogy a növekedés az év utolsó hónapjaiban, az ünnepek közeledtével is jól látható.
Hangsúlyozta: nem mindegy, hogy milyen hitelt vesznek fel az emberek, hiszen míg a legnépszerűbb hitelfajta, a személyi kölcsön teljes hiteldíj mutatója (THM) maximum 24,9 százalék, addig az áruhitelek THM-je 39,9 százalék is lehet.
Binder István kitért arra is, hogy megszületett a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás, amellyel a mostaninál gyorsabb és egyszerűbb lesz a lakáskárok rendezése. Erre azért volt szükség, mert sok ügyfél arról számolt be az MNB-nek, hogy lakásbiztosítóik nem, vagy csak egy vontatott procedúra után fizették ki káraikat – magyarázta a felügyeleti szóvivő.