Hát persze, hogy iszom
Egy elcsigázott anya igaz története, mely egyszerre hihetetlenül szórakoztató és mégis tanulságos; megmutatja a „tökéletlen” anyukák csodálatos és néhol kínkeserves hétköznapjait. Tökéletes olvasmány – ki hitte volna? – egy pohár finom bor mellé a hosszú nap végén.
A vidám, szabad szájú és szókimondó Ellen férjével, két csemetéjével és négylábú kedvencével éli a családok hétköznapi életét. Születésnapjára készülve riadtan gondol bele abba, hogy hamarosan talán ő is olyan lesz, mint a „többi anyuka”, akiknek az élete csupán abból áll, hogy jógatanfolyamra járnak, a baba-mama torna után udvariasan elcsevegnek, és megbotránkozva néznek Ellenre, ha egynél több pohár bort kér.
Ellen azonban nem akar tökéletes anyukának látszani, aki úgy tesz, mintha nem is lehetne boldogabb, és élete hátralevő részében csakis a gyermekeiért él. Esténként inkább fog egy pohár bort, hálát ad, hogy ezt az újabb napot is túlélte, és magában elküld mindenkit a fenébe.
Aztán egyszer csak támad egy zseniális ötlete, amely váratlanul színt visz a szürke hétköznapokba, sőt fenekestől felforgatja az életét, és a többi anyukával való kapcsolatát is alaposan megváltoztatja…
Gill Sims, skót írónő első regénye Nagy-Britanniában a legnépszerűbb könyvek között szerepelt 2017-ben. A humoros, naplószerű bejegyzésekből álló kötet egy Facebook-blogból nőtte ki magát, amelyet a szerző Peter and Jane néven ír a mai napig.
Vigyázat! A könyv olvasása csak olyan helyen ajánlott, ahol senkit sem zavar az önfeledt nevetés!
Ízelítő a kötetből:
„A kirándulás persze borzalmas volt. Fogalmam sem volt, hogy egy busznyi gyerek ekkora bűzzel jár. Mégis mivel etetik őket a szüleik? Ez a harminc gyerek, aki összezsúfolódott a buszon, végigpúzta az utat a felszállás pillanatától kezdve egészen addig, amíg meg nem érkeztünk a nagyon nagy múzeumhoz.”
„Én egyszerűen jó sok whiskyt akarok inni egy füstös jazzklubban, miközben miniszoknyában feszítek, és egy jóképű pasas duruzsol a fülembe. Érdekes foglalkozást szeretnék, hogy végre használhassam az agysejtjeimet (biztos vagyok benne, hogy maradt még néhány…).
Újra izgalmat, romantikát és veszélyes helyzeteket szeretnék. Szeretnék Párizsba szökni, hogy egy manzárdszobában átéljem az igaz szerelmet (mindezt természetesen a szinte kötelező szegénység és éhezés nélkül). Gyanítom, hogy Simon és a gyerekek nem ájulnának el a tervemtől, nem kizárólag azon akadnának fenn, hogy igazából utálom a jazzt.”
„Restellem, hogy tisztességes, harminckilenc éves, kétgyermekes családanyaként egy másik férfi seggét bámulom az iskolaudvaron, miközben körülöttem mindenütt ártatlan kisgyerekek szaladgálnak. De a fenébe is, tényleg baromi jó segge van! Egyébként lehet, hogy Simon kategorikusan tagadja, hogy megbámulná a fiatal bébiszitterek seggét, amikor eljön a gyerekekért a suliba, de a napnál is világosabb, hogy hazudik. A bébiszitterek hátsóját nem lehet nem észrevenni.”
„Ó, istenem, beadtam a derekamat. Elmentünk a játszóházba. Még most is cseng a fülem és hasogat a fejem. Legszívesebben tetőtől talpig lesúrolnám magamat, meg a két kölyköt is valami antibakteriális cuccal meg drótkefével. Jó lenne egy kis borral túltenni magam a traumán, de azt hiszem, egy-két pohár nem is lenne elég. Peter összeverekedett egy rémisztő szkinhed gyerekkel, akinek a pontosan ugyanolyan rémisztő mamája egy helyesírási hibákban gazdag tetkót viselt a nyakán. Azt hittem, ezt a verekedést senki nem fogja túlélni. Kicsit később Jane-nek sikerült belelépnie a mosdóban egy pisitócsába, majd beragadt a mászócsőbe a legfelső szinten.”
