Felújítás előtt a Flórián téri felüljárók – hamarosan indulhat a munka

Elkezdődhet a Flórián téri felüljárók felújítása: a Budapesti Közlekedési Központ kihirdette a közbeszerzési eljárás eredményét.

A nyertes kivitelezővel a felüljárók korszerűsítéséről szóló vállalkozási szerződés aláírása év végéig megtörténik. A jelentős forgalmi változásokkal járó érdemi munkavégzés a kivitelezésre tartósan alkalmas időjárási viszonyok között, várhatóan 2025 első negyedévében kezdődhet. Eredményeként az elkövetkező évtizedekben is biztonságosan lehet használni a felüljárókat.

Lefolytatta a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzést a BKK, újabb lépéssel került közelebb a tényleges munkakezdés a Flórián téri felüljáróknál. A Szentendrei utat és az Árpád hidat összekötő, két íves hídból álló szerkezet naponta több tízezer jármű áthaladását biztosítja: kiemelt a szerepe Budapest és az agglomeráció közlekedésében, hiszen a főváros határán is átnyúló tranzitútvonalakat kapcsol össze.

A több mint negyven éve épült óbudai felüljárók műszaki állapota a legutóbbi beavatkozás óta eltelt hosszú idő alatt jelentősen romlott. A szerkezet a pillérek környezetében átázik, ez a betonacélok rozsdásodását és a betonfelületek tönkremenetelét okozza, így a felújítás már nem várhat tovább.

A beruházás során a szakemberek

  • kicserélik az útpálya burkolatát;
  • helyrehozzák a vasbeton szerkezet hibáit;
  • teljes szélességében felújítják a szigetelést, megszüntetve a pillérek felett az átázások okát;
  • új vasbeton szegélyt építenek, amire új, biztonságosabb szalagkorlátot szerelnek;
  • a hidak két végére új dilatációs szerkezetet és sarukat építenek be;
  • javítják a vízelvezető rendszeren, a támfalak, a hídfők és a pillérek betonfelületein keletkezett hibákat, továbbá
  • a régészeti leletek épségére is kiemelt figyelmet fordítanak.

Az egyik felüljáró mindig nyitva lesz a kétirányú forgalom számára

A kivitelezésre kiírt tenderben a KM Építő Kft. lett az eljárás nyertese, és nettó 2,1 milliárd forintért végzi el a korszerűsítést. A teljes projektköltség a kötelező tartalékkeret, a műszaki ellenőri díj, a hatósági díjak és egyéb költségek mellett az áfatartalommal együtt bruttó 3 milliárd forint körül várható.

A megvalósításhoz szükséges forrást a Fővárosi Önkormányzat biztosítja, erről a közgyűlés márciusi ülésén döntött. A költségek pénzügyi fedezetét az elektronikus jegyrendszerhez kapcsolódó – március elején lezárult, maratoni hosszúságú – perben visszaszerzett összeg jelenti. A szerződéskötés folyamata a szerződéskötési moratórium lejárta után, várhatóan év végéig lezárul. A felüljárók rekonstrukciója 2025 első negyedévében kezdődhet, és előreláthatóan 2026 első negyedévéig tart.

A felújítás ideje alatt – a munkák jellegéből adódóan – az útpálya forgalmának ideiglenes korlátozására kell készülni, de a két felüljárón külön-külön dolgoznak, tehát az egyiket mindig fenntartják a kétirányú közúti forgalomnak. A munkák során rövidebb időszakokra változik az arra közlekedő 1-es villamos forgalmi rendje is.

A lezárások, terelések és alternatív útvonalak pontos részleteiről a BKK a tényleges munkakezdés előtt ad tájékoztatást.

Budapesti Közlekedési Központ

Kapcsolódó podcastok a PodCars és a Begurulva youtube, valamint videa csatornákon!