„Kell egy csapat”
– Sándor Pál, a velünk élő legenda, aki megteremtette a magyar film felejthetetlen figuráját, Minarik Edét
„A vásznon nem lehet hazudni.”, „A filmcsinálás egy csodálatos utazás.”, „A filmjeimmel általában úgy vagyok, hogy mind a saját kölköm, a kripli és a nem kripli is, és mindig másképp hatnak rám.” – vallja hét évtized filmezés után Sándor Pál, és arra készül, hogy 106 évig fog élni. A Budapest Klasszikus Film Maraton szabadtéri vetítéseinek egyike Sándor Pál 1973-as kultfilmje, a magyar film és a foci találkozásának legnépszerűbb mozija, a RÉGI IDŐK FOCIJA, ehhez kapcsolódva rajzoljuk meg a magyar film egyik legnagyobb „csapatjátékosának” pályáját, melyben jelentős szerepet töltött be két, szinte állandó alkotótárs, Tóth Zsuzsa forgatókönyvíró és Ragályi Elemér operatőr.
Beleszeretett Venczel Verába egy forgatáson, és Karády Katalin énekelt neki 72 évesen, két üveg pezsgő után egy New York-i éjszakán. Sándor Pál rendező-producer, a hazai és a nemzetközi film elismert alkotója, a Régi idők focija, a Ripacsok, a Szerencsés Dániel, a Miss Arizóna rendezője, aki a 2000-es évek elején a Magyar Producerek Szövetségének elnöke volt, 2003-2011 között a nagymúltú Hunnia Filmstúdió élén állt. Évekig tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd több mint tíz évig igazgatta a magyar-német Novofilmet, majd a Film Street Kft-t.
A Kossuth- és Balázs Béla-díjas, Kiváló és Érdemes művész 24 nemzetközi rangos szakmai elismerése közül a legjelentősebbek a berlini Ezüst Medve (Herkulesfürdői emlék), a cannes-i Fipresci díj, a Chicago-i Ezüst Hugo, a Karlovy Vary-i Kritikusok díja és a Príma Primissima díj.
A film iránt kiskora óta lelkesedő, égővörös hajával a csapatból mindig kilógó, rákospalotai fiú, ahogy egy interjúban fogalmazott „minden csütörtökön a gimnázium helyett a moziban ültem a barátommal, és néztük az új filmeket. Imádtam moziba járni!”. Érettségi után, 1958-ban a filmgyárban lett laboráns. Később Fábri Zoltán és Keleti Márton asszisztenseként dolgozott, így mire bekerült a főiskolára, szinte mindent tudott a szakmáról.
1964-ben végzett Herskó János osztályában, de már a főiskolán, illetve a Balázs Béla Stúdióban forgatott kisfilmjeivel feltűnést keltett. A Három történet a romantikáról című rövidfilmben már feltűnik az életmű egyik meghatározó figurája, Garas Dezső, egy – a Régi idők fociját idéző – burleszkszerű gegben.
Első játékfilmje, az 1967-es Bohóc a falon a kamasz főhős történetének megrajzolásával a hatvanas évek felnőtté válásról szóló „így jöttem” filmjeinek sorába illeszkedik, egy nemzedék életérzését is megmutatja. A 28 éves ifjú rendező filmje kiforrott alkotóra vallott, és megjelent benne az azóta is jellemző szatirikus, „sándorpalis” hangvétel. Hol könnyedebb, burleszkbe forduló, hol a tragédia sötétebb árnyalatait magukra öltő filmjeiben a túlélés záloga a közösség összetartása, a csapatszellem megőrzése, saját mítoszaira Mándy Iván írásaiban, a cirkusz és a kabaré nyüzsgő forgatagában talált rá.
A kultfilmmé vált Régi idők focijá-nak főszerepét Garas Dezső először egy tévésorozat miatt visszautasította, aminek időközben – Sándor Pál visszatekintése szerint „a sors keze” – leállították a forgatását, így „Miután Garas Dezső szabad lett, létrejöhetett a nagy találkozás. Találkoztunk mi hárman, Minarik Ede, Dezső meg én.” – fogalmazott Sándor Pál egy korábbi interjúban.
A „kell egy csapat” jelmondata egy műteremben forgatott jelenetre való felkészülés során született meg. „Ott volt egy megfakult, öreg tükör. Mondtam Dezsőnek, hogy nézzen bele. De mit mondjak? – kérdezte. Tóth Zsuzsa, a forgatókönyvíróm kiment a teremből, majd három perc múlva bejött egy papírral. Ott szerepelt rajta apró betűkkel, hogy „kell egy csapat”. – emlékezik vissza az októberben 84. születésnapját ünneplő Sándor Pál, aki arra készül, hogy 106 évig fog élni.
Tekints rá exkluzív tartalmainkra is!
