Rezsibajnok magyar minikazánnal spórol a fűtésen 20 ezer magyar család


A magas gázszámlától „fáztak” a legtöbben a mögöttünk hagyott enyhe télben. Legalábbis erre utalnak a KSH adatait, amit a fűtési szezon után hoztak nyilvánosságra. E szerint a földgázfogyasztás október és április között 24,5 egészséges csökkentése. Szakértők szerint ezt önmagában nem magyarázza csak kedvező időjárás, tudatos fogyasztói magatartás is kellett hozzá. Vagyis az, hogy a családok inkább lejjebb tekerték a konvektort, a termosztátot, mint hogy kicsússzanak a rezsitámogatott keretből.



Munkában az ügyfélszolgálat a kémény nélküli cirkót kínáló cégnél

„A horribilis piaci árak miatt óvatosabbak lettek a magyarok. Jobban fókuszba kerültek az olyan gazdaságos fűtési megoldások, mint amire a Mika-minikazán is képes” – kommentálta a KSH-statisztikát Kerekes István, a Technorgáz alapító ügyvezetője. Mint fogalmazott: a 13 éve piacon lévő megoldással bizonyíthatóan 30 százalékos energiamegtakarítás érhető el, vagyis ennyivel kisebb szám szerepel havonta a sárga csekken. mind új ablakokkal együtt 50 százalékot spórolhatunk. A vállalat vezetője szerint a fogyasztók nyitottságát a rezsicsökkentő fűtési megoldások iránt az is jól bizonyítja, hogy tavaly már átlépte a 20 évet az értékesített MIKA-minikazán tulajdonosok száma, akik közül a legtöbb éppen a májustól-szeptemberig tartó fűtési szünetben döntött a korszerűsítés mellett.

Megrendelőim is hasonló – egyharmados – gázfogyasztás csökkenésről számolnak be nekem az éves karbantartások során.” – teszi hozzá Nagy Péter szerelő, aki 10 éve szereli be a lakásokba a 100 százalékban magyar tulajdonú örkényi üzem termékeit. A szakember a rendszer kiépítését különösen ajánlja az olyan társasházakban lakóknak, akik elavult, régi, nem korszerű gázkészülékkel fűtenek. Azzal például, hogy nem kell a kéményt bélelni, máris komoly összegeket lehet megtakarítani – jegyezte meg Nagy Péter.

Piaci áron is fizetünk minden ötödik gázszámláért!

A szakértő felhívta a figyelmet: a nyári szünet alatti fűtéskorszerűsítést különösen azoknak a gázfogyasztóknak érdemes újragondolniuk, akik az 1729 köbméteres kedvezményes éves állami keretet túllépik. AZ MVM elérhető adatai szerint tavaly augusztus és november vége között több mint 8 millió kiállított gázszámla 78 százaléka mutatott rezsi csökkentett összeget, azaz 22 százaléka túllépte azt. Vagyis minden ötödik (!) fogyasztónak piaci áron is kellett fizetni a fűtésért, a vízért.

„Érdemes az eszünkre hallgatni és a zsebünkre figyelni. Már néhány száz köbméter piaci áron számlázott gáz ára is tetemes extra kiadást jelent. Akár plusz tízezrekkel százezrekkel terhelheti meg a családi büdzsét.” – hívja fel a figyelmet Kerekes István. A szakértő szerint ezt a pénzt „elégetés” helyett sokkal hasznosabb a fűtés korszerűsítésére költeni annak érdekében, hogy a következő 2023-2024-es téli szezonban senkit ne érjen újra kellemetlen meglepetés!