#magvetőakönyvhéten

Könyvbemutatók és dedikálások

Bár a 94. Ünnepi Könyvhét hivatalosan június 8-án kezdődik, mi már ezen a héten ünnepeljük a könyveket.

A sort június 1-jén 18 órakor kezdjük Tóth Krisztina Ahonnan látni az eget című könyvével. A FUGA – Budapesti Építészeti Központban (1054 Budapest, Petőfi S. u. 5.). Szűcs Péter beszélget Tóth Krisztinával az új kötet talányos történeteiről. Az Ahonnan látni az eget a jelenről szól, a velünk, körülöttünk élő emberek életének egy-egy hétköznapi epizódját emeli ki és mutatja meg: az olvasó pedig hol a háttérben meghúzódó válságokat, tragédiákat, hol pedig a mindennapi abszurditást, a felszabadult nevetést viszi magával belőlük.

Keserű víz Milbacher Róbert eddigi legszemélyesebb könyve. A regény egy mára nyomtalanul eltűnt szlavóniai telepes falu krónikája, amely egyben az elbeszélő itt született nagyanyjának küzdelmes élettörténetét is megörökíti. Orvosi jelentésekből, levéltári forrásokból, családi anekdotákból, szemérmesen őrzött titkokból és szájról szájra terjedő hiedelmekből épül a könyv világa. Milbacher Róberttel június 6-án 17 órakor a Magvető Caféban beszélget Szegő János, a regényből Pataki Ferenc olvas fel részleteket.

Egy kelet-magyarországi kisvárosban egyszer csak ledobják a fák tavaszi leveleiket. Koroknai János, a városi gimnázium magyartanára nyomozni kezd a rejtély után. Hogyan lehet egy észszerűtlenül működő világban észszerűen viselkedni? Egy széthulló társadalomban, széteső családban megőrizni a józan eszünket? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Krusovszky Dénes új regénye és a Levelek nélkül bemutatója június 7-én 18 órakor a FUGA – Budapesti Építészeti Központban (1054 Budapest, Petőfi S. u. 5.). Krusovszky Dénessel Turi Tímea beszélget, a regényből Polgár Csaba olvas fel részleteket.

Június 8-án 18 órakor maradunk még a FUGA – Budapesti Építészeti Központban (1054 Budapest, Petőfi S. u. 5.) – itt mutatjuk be Nádasdy Ádám legújabb könyvét. A Hordtam az irhámat című kötet visszaemlékezéseiben feltárul egy határokon átívelő, szerteágazó családtörténet, és az, hogy milyen volt felnőni egy soknyelvű, többkultúrájú családban a szürke ötvenes években. Nádasdy Ádámot László Ferenc kérdezi az új kötetről.


Nincsen könyvhét Magvető-est nélkül! Június 9-én 19 órakor a Radnóti Színházban Bálint András és Szegő János Krusovszky Dénessel, Milbacher Róberttel, Nádasdy Ádámmal, Szécsi Noémivel és Tóth Krisztinával beszélget az újdonságokról. A könyvekből Mészáros Blanka és Gazsó György olvas fel részleteket, zenél Móser Ádám.
Jegyeket a Radnóti Színház oldalán lehet vásárolni az estre.

Június 8. és 11. között a Vörösmarty téren dedikálnak a Magvető szerzői.