Az internet veszélyeinek felismerésére minél korábban meg kell tanítani a gyerekeket

    Az internet “gyorsabban fejlődik, mint mi”, ezért minél előbb meg kell tanulni és tanítani a visszaélések felismerését – mondta Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke a biztonságos internet napján, kedden Budapesten.

    Köszöntőjében Edvi Péter kifejtette, rengeteg informatikai és pszichés trükkel igyekeznek befolyásolni bennünket, felhasználókat és fogyasztókat.


    “A mi dolgunk az, hogy képezzük” a tanárokat, a gyerekeket és a szülőket, hogy “ne üljenek fel” ezeknek a trükköknek – fűzte hozzá az idén 20. alkalommal megtartott rendezvényen, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE).


    Krasznay Csaba, az NKE Eötvös József Kutatóközpont Kiberbiztonsági Kutatóintézet vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a biztonságos internetről beszélni közszolgálati tevékenység. Ma már alsó tagozatban el kell kezdeni tanítani a gyerekeknek a biztonságos internethasználatot – hangoztatta.


    Rossz megközelítésnek nevezte, ha “tiltott térnek tekintjük” az online világot, helyette biztonságossá kell tenni. A szülőknek, a pedagógusoknak és a rendőröknek is tudniuk kell, hogy a legtöbb gyerek teljesen felkészületlenül és kontrolláltalanul van jelen a kibertérben – hívta fel a figyelmet.


    Szabó Péter, Microsoft Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a gyerekek biztonsága a jövőben a mesterséges intelligenciától függ majd, erre irányulnak a fejlesztések.


    A szülőknek el kell magyarázniuk, mit jelent az adatvédelem, az online zaklatás, a csalás, meg kell tanítani a gyerekeket a tartalmakat szűrni – mondta.


    A rendezvényhez kapcsolódva két pályázatot írt ki a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat gyerekeknek, a nyerteseket meghívták az eseményre.


    A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat 1998 óta foglalkozik a médiának a gyermekekre, fiatalokra és családokra gyakorolt hatásával, 2009 óta pedig az európai Safer Internet Programban (SIP) tudatosságnövelő központként és konzorciumvezetőként működik.


    A SIP keretein belül csaknem 200 országban ugyanazon a napon hívják fel a figyelmet az internet veszélyeire.