Valójában nem is lenne szükségünk öblítőkre


Miért nem kaphatnak ÖKO minősítést az öblítők?


A boltokban kapható öblítők nagy része inkább nevezhető illatosítónak, hiszen a mosási folyamat szempontjából teljesen felesleges, ráadásul főként kőolajszármazékot tartalmaznak, ami beleívódik a ruhákba és a bőrön keresztül később felszívódik a szervezetben. Jelenleg, ezért az öblítők nem kaphatnak ÖKO minősítést. De sajnos a „green washing” azaz a „zöldre mosás” nem csak az öblítők területén tapasztalható. A magyar tulajdonú Brilliance Tisztítószer Gyártó Kft. a társadalmi felelősségvállalás jegyében 100 százalékban fosszilis anyagok nélküli termékek gyártására áll át.

Az üzletek polcain szép számmal látni olyan öko címkével ellátott tisztítószereket, melyek több mint 90 százalékban növényi összetevőből készülnek, ez ugyanakkor számos esetben megtévesztő lehet, hiszen a fennmaradó anyagok jó eséllyel fosszilis eredetűek. Ez nemcsak azért problémás, mert a kőolajszármazékok felhasználásával nő a légkörben lévő szén-dioxid mennyisége, és ezáltal gyorsul a globális felmelegedés, hanem azért is, mert az egészségre is kifejezetten káros hatással van. Némely alapanyagnak a lebomlása is nagyon lassú, így a környezetre is károsak. Ráadásul olyan nem létezik, hogy 90-95% növényi összetevő, hiszen a vizet jó eséllyel nem egy zöldségből nyerték. Tehát az 5% fosszilis eredetű és anyag tartalmú termék így lesz „zöld”.

Nagy Antal, a Brilliance Tisztítószer Gyártó Kft. ügyvezetője arról beszélt, a tisztítószerekben lévő illatanyagok azért fosszilis eredetűek, mert rendkívül tartósak. Régen, a kőolaj forradalom előtt, készített illatanyagokat illóolajból készítették, de azoknak a szavatossága maximum fél év volt, addigra részben vagy egészben lebomlottak, és nem a kívánt illatot adták vissza.

„A fosszilis eredetű illatanyagokat alapvetően mesterségesen állítják elő. A kőolaj és a földgáz szénláncokból áll, amiket szétdarabolnak, majd vegyi úton újraépítenek egy molekulát. Ennek lehet pitypang vagy eper illata, de a szervezet nem ismeri fel, és olyan folyamatot indít el a szervezetben, ami nem kívánatos, nem odavaló, és hosszútávon bizonyítottan egészségügyi károsodást okozhat” – mondta.

Példaként említette az öblítőket, amik inkább funkcionálnak illatosítóként egy mosás során, hiszen más szerepük nincs, ráadásul potenciálisan veszélyesek is. Az öblítőkben fellelhető kőolajszármazékok beleívódnak a ruhaszálakba, ezek tartják ott az illatanyagokat, csakhogy később kioldódnak, felszívódnak a szervezetben, és kimutathatóvá válnak a vérben is. Mint mondta, ezért sem érdemes első hallásra elhinni egy marketingszöveget, és érdemes inkább kétszer is megnézni egy termék címkéjét, hogy valójában mit tartalmaz. Amennyiben csak annyit lát a címkén például, hogy 10-15% anionos felületaktív anyag és nincsen konkrétan odaírva, hogy az micsoda, a legrosszabbat kell feltételezni, hiszen ha nem volna gond vele, konkrétabban lenne megfogalmazva, hiszen ez lenne a termék előnye.

Éppen most fejleszt egy textilfrissítőt a magyar vállalat, ami teljesen új az egész világonA 27 éves múlttal rendelkező, 100 százalékban magyar tulajdonú és hazai kutatás-fejlesztéssel rendelkező Brilliance Tisztítószer Gyártó Kft. 2019-ben határozta el, hogy teljes egészében környezetbarát- és emberbarát termékeket gyártására áll át a társadalmi felelősségvállalás jegyében.

Nagy Antal közölte, két év alatt megszüntették a foszforsav használatát, amely az élő vizekben az algák túlburjánzását okozza és ezzel megöli a tavakat és a folyókat. A foszfát helyettesítésére használt EDTA-t is likvidálták a termékekből, ami ugyan az emberre kis mennyiségben nem káros – sőt, mérgezések esetében ezzel mossák ki a szervezetből a gondot előidéző anyagokat –, a természetben a lebomlási ideje azonban 500 év, és ezáltal nagyon környezetszennyező. Mindezek mellett a DBS nátriumsó használatával is felhagytak, amely szintén fosszilis eredetű összetevő sok más tisztítószerben.

„Sokat gondolkoztunk rajta, hogy valami olyanhoz adjuk a nevünket, amire igazán büszkék vagyunk. A 2000-es évek elején a cég alapítványa évente 250 tonna szemetet gyűjtött össze országszerte, de nem ez volt a fő tevékenységünk így ezzel fel kellett hagyni, mert nagyon sok energiát vont el. Így tovább kerestük, hogyan is tehetnénk jobbá környezetünket, majd 2019-ben jött a felismerés, hogy rengeteg ökora hígított terméket árulnak a piacon, melyekben van kőolajszármazék. Így azt a célt tűztük ki magunknak, hogy öt éven belül egy teljesen környezet- és emberbarát portfólióval rendelkezzünk” – fogalmazott.

Mint mondta, ez nem egyszerű feladat, hiszen egyetlen fosszilis anyagnak sincs egy az egyben alternatív zöld megoldása. Így minden terméket külön-külön kell újragondolni, úgy, hogy a hatása ne romoljon és lehetőleg ne is dráguljon el a termék. Ezzel együtt is sikerült elérniük, hogy a háztartásokban használható BioBrill termékcsaládjuk teljesen méreganyag és kőolajszármazékmentes, de az ipari, professzionális termékeik esetében is nagyon jól állnak, a feladat dandárját már elvégezték, pedig még csak két év telt el.

Saját fejlesztésű termékeik között található egy új innováció is, a fosszilis eredetű összetevőket nélkülöző Brilliance Textilfrissítő, amellyel az öblítők helyettesíthetőek, úgy, hogy a szövet szálaiban nem marad semmilyen káros anyag. Emellett főként ásványi anyagokból álló sportruhamosáshoz alkalmas terméket is fejlesztettek, amely eltávolítja az izzadtságszagot a szövetszálakból, mindezt úgy, hogy teljesen ártalmatlan az egészségre és hatásos.

„A körforgásos gazdaság lényege, hogy szinte szemét termelése nélkül gyártunk termékeket, amik ugyan úgy szemét nélkül bomlanak le, azaz újra hasznosulnak a természetben. Az összetevők a környezetből jönnek, és oda is mennek vissza. Mindeközben viszont figyelünk arra is, hogy a tisztítószereink ne veszítsenek a hatékonyságukból. Szeretnénk, ha a környezetvédelem jelentőségét egyre többen ismernék fel a piacon, és az emberek is tudatosabb vásárlóvá válnának” – zárta szavait Nagy Antal.