A Nemzeti dal repkedő lapjait is elfoghatjuk az új Petőfis VR-játékban


Virtuális valóságban (VR) elevenedik meg Petőfi Sándor munkássága

Hogyan függ össze Petőfi Sándor és a virtuális valóság (angol:virtual reality, vagyis a VR)? 2023. január 1-jén ünnepeltük hazánk legnagyobb költőjének és Bács-Kiskun vármegye legjelentősebb alakjának, Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóját. A magyar történelem egyik legfontosabb szereplője bár a múltban élt, alakja annyira valós, hogy a VR-technológia segítségével a nyomába eredhetünk a Pilvax kávéháztól kezdve egészen a Landerer nyomdáig.



„A VR-tartalmak fejlesztésével az volt a célunk, hogy élményszerűvé tegyük vármegyénk egyik legjelesebb személyiségének, Petőfi Sándornak a munkásságát, életfelfogását, az általa képviselt és a mai napig is érvényes értékeket, normákat. A ma emberéhez szólunk, ezért olyan eszközöket akarunk használni, amelyet örömmel fogadnak az itt élők, amelyek a mindennapi életükben is jelen vannak, élményt adnak, és ma még viszonylag kuriózumnak számítanak” – mondta Moiskó Csilla, a Petőfi-emlékév ötletadója és a Bács-Kiskun vármegyei identitáserősítés menedzsere.

A VR szemüveggel öt játékot próbálhatunk ki, egy panoráma mesefilmet és öt darab 360 fokos filmet nézhetünk meg. Elsősorban Nemesnádudvaron a Bor Bagolyban lehet kipróbálni, illetve a vármegyei fesztiválokon is jelen lesznek az idei év során.

VR-játékokban elevenedik meg Petőfi Sándor élete és munkássága

Moiskó Csilla szerint az öt virtuális játék különleges élményt nyújthat bárki számára, aki szereti az élményszerű információkat.

„Az egyik játékon keresztül például a felhasználó virtuális bepillantást nyerhet a Pilvax kávézóba a VR szemüveget használva. A séta során érdekes információkhoz juthat szöveges és képi formában. A játék koncepciója, hogy a Pilvax kávézó – illetve az arra emlékeztető virtuális tér – körbe járható. A kávéház üres, mintha csak most vonult volna ki mindenki, hátrahagyva még a füstölgő cigarettát is. Sőt, a helyre jellemző báli zene is szól” – tette hozzá a Petőfi-emlékév ötletadója.

A Pilvaxon kívül játszhatunk még a VR kifestővel, ahol a felhasználó a virtuális térben, megadott paletta, illetve színkódok segítségével színezhet ki olyan képeket, ami Petőfi Sándor életéhez köthetők, mindezt VR szemüvegen keresztül. A VR szavaló segítségével bárki átélheti a közönségnek szavalás élményét, míg a VR vers kitaláló során olyan művekkel ismerkedünk meg melyek szintén Petőfi életéhez köthetők. Végül a „Petőfi a nyomdában” játékon keresztül a költőt megszemélyesítve a Landerer nyomdát idéző helyszínen gyűjthetjük össze a Nemzeti dal repkedő lapjait.

Petőfi „lábnyomai” és a 360 fokos filmek

A legendás költőről készül öt darab 360 fokos film is. Ezek a filmek öt helyszín elevenednek meg, ahol Petőfi valamilyen formában otthagyta történelmi lábnyomát.

„Egyszerű, arculatot követő, de 3D trackelt grafikai elemek kerülnek térbe a filmekbe. A film egy adott pontjain megjelenik Petőfi, aki bizonyos interakcióra megszólal, csinál valamit, a film ezen pontja lesz interaktív. Egy másik érdekesség: Ludas Sanyi történetének megelevenítése a Meseföld című kötetéből egy 360 fokos rajzfilm keretében. A film 5 rajzolt jelenetet tartalmaz, melyek teljes 360 equirectangular panorámában játszódnak” – mondta Moiskó Csilla, aki hozzátette, egy Petőfi Sándor személyét középpontba helyező PixelArt, endless runner digitális játékot is készítenek okostelefonra és webre, amely során a karakternek akadályokat kell kikerülnie (ugrással, guggolással) egy végtelenített pályán. Ez az utóbbi fejlesztés közel fél évig tartott. A játék 2023. március 1-től lesz ingyenesen letölthető a Google Play áruházból és az APP Store-ból.