70 éves Paulo Coelho, a brazil írómester!

 

Paulo Coelho napjaink egyik legkedveltebb írója. Könyvei több mint 160 országban 81 nyelven jelentek meg, és több mint 215 millió példányban keltek el. Az írólegenda 1947. augusztus 24-én, hetven évvel ezelőtt született Rio de Janeiróban. Az Ötödik Hegy című regénye magyarul, pár nappal a 70. születésnapja után kerül a magyarországi könyvesboltok polcaira.

Paulo Coelho 2002 óta a Brazil Irodalmi Akadémia tagja. Számos rangos nemzetközi elismerésben részesült: a Világgazdasági Fórum Kristály-díjával (1999) és a Chevalier de l’Ordre National de la Légion d’Honneur-rel (1999) is kitüntették. A legtöbb nyelvre lefordított könyv szerzőjeként 2009-ben bekerült a Guinness-világrekorderek közé, 2005-ben pedig a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendégeként a Budapest Nagydíjat is átvehette.
Íróként ő büszkélkedhet a legtöbb követővel a közösségimédia-felületeken: a Facebookon több mint 29,5 millió rajongója van, a Twitteren pedig 12,2 millió.

Leghíresebb műve Az alkimista , mely állandó tagja a bestsellerlistáknak. 2016-ban A kém című kötetét vehették kézbe a magyar olvasók, idén pedig augusztus 28-tól korábbi remekművét, Az Ötödik Hegyet találhatják meg újra a könyvesboltokban Coelho itthoni rajongói, Nagy Viktória fordításában.

Az Athenaeum Kiadónál megjelent művei: 

Veronika meg akar halni (2001), Az alkimista (2002), Az ördög és Prym kisasszony(2002), A Piedra folyó partján ültem és sírtam (2003), Tizenegy perc (2004), Az alkimista – Díszkiadás (2004), A Zahir (2005), A zarándoklat (2005), Az alkimista – Hangoskönyv(2005), A portobellói boszorkány (2007), A portobellói boszorkány-Hangoskönyv (2007), A zahir-Hangoskönyv (2007), Tizenegy perc – Hangoskönyv (2007), A fény harcosának kézikönyve (2008), A győztes egyedül van (2009), Brida (2010), Alef (2011), Mint az áradó folyó (2012), Az alkimista – évfordulós kiadvány (2012), Az accrai kézirat (2013), Házasságtörés (2014), A kém (2016) Szabadság – Naptár 2018 (2017)

Paulo Coelho Az Ötödik Hegy című regénye, mely augusztus 28-tól kerül a könyvesboltok polcaira, egy örökérvényű bibliai történetet mesél el mai nyelven. Illés próféta akár korunk esendő figurája is lehetne. A hitről, tudásról, szerelemről és a sors kifürkészhetetlenségéről ismét bravúrosan fogalmazó író ezúttal is azt teszi, amihez a legjobban ért: elgondolkodtat, megríkat, tanít és mosolyt csal az arcunkra.

A könyv megvásárolható itt