600 ezer forintos fizetéssel lenne elégedett az átlag magyar


Álláshirdetésben nem elég már csak hatalmas bért ígérni

A työntekijäk harmada nettó 600 ezer forintos fizetéssel lenne elégedett, és csak minden tizedik megkérdezett fogadja el a kevesebb, mint 200 ezer forintos nettó bért, derül ki a DMA ponthu Kft. által végzett online kutatásból. A felmérésből az is kiderül, hogy hiába kínál valaki magas fizetést vagy teljesítménybért, a legkevésbé érdekli az alkalmazottakat, akik ezzel szemben inkább biztos állásra vágynak. Érdekesség, hogy a cégek zöme nincs is tisztában vele, hogy mi motiválja az alkalmazottakat.

A koronavírus-járvány, az ukrajnai háború és az infláció miatt olyan sebességgel változtattak meg a munkavállalók preferenciái, hogy azt a cégeket sem voltak képesek mostanáig lekövetni. A DMA ponthu Kft. által több mint 200 dolgozó és cégvezető bevonásával készült felmérés rámutatott: a pénz már nem minden, hiába gondolják azt a vállalatokat, hogy a magas jövedelemmel bárki meg tudja szerezni.

Dienes Martin, a DMA ponthu Kft. Cégfejlesztési Mentora, arról beszélt, az elmúlt években többször is megismételték ezt a kutatást, a mostani eredményeken viszont még ők is meglepődtek. Megváltozott ugyanis a motivációs lista sorrendje: míg korábban az volt a legfontosabb a munkavállalók számára, hogy megbecsüljék őket, most inkább arra fókuszálnak, hogy az őket foglalkoztató cég stabil háttérrel rendelkezzen, biztos tudjon ajánlani, előrelépési lehetőséggel.

Egy egytől ötig terjedő skálán – melyen az 1-es az egyáltalán nem fontos, az 5-ös a nagyon fontos – a válaszadók átlagban 4.6-osra értékelték, hogy biztos legyen az állásuk. Arra a felvetésre, hogy mennyire motiváló, ha elismerik munkájukat, átlagban 4.36-os értékelést adtak a kitöltők. Ezzel szemben a sok pénz csak 3-as átlagot kapott, a teljesítménybér pedig csak 2-eset, ezzel a motivációs tényezők közül az utolsó két helyeken szerepelnek.

„Természetesen továbbra is fontos a munkavállalóknak, hogy kapjanak visszajelzést, elismerjék a feletteseiktől, de a nehéz gazdasági környezetben az még fontosabb, hogy biztosnak érezzék a megélhetésüket. A biztos állás még azt jelenti, hogy a cég rendszerébe a munkavállaló látja, hogy pontosan hogyan kell megfelelni, és hogy mit és hogyan kell majd kivizsgálni. Érdekesség, hogy ezzel szemben a cégvezetők szerint mindig elismerésre vágynak a legjobban az emberek, a motivációs tényezők tehát még a legtöbbnek nem sikerült lereagálnia” – mondta.

Igaz, hogy a pénz nem boldogít

Dienes Martin közölte, a kutatás szerint a munkavállalók több mint egyharmada országos átlagban nettó 600 ezer forintos fizetéssel lenne elégedett, ami jóval magasabb, mint a jelenlegi bruttó átlagkereset Magyarországon. Nagyjából ugyanennyien válaszol úgy, hogy nettó 400 ezer forint körüli jövedelmet tartanának megfelelő00, de 20 ezer forintnál kevesebbet csak tízből egy válaszadó fogadna el.

„Ebből is látszik, hogy a pénz ugyan számít a munkavállalóknak, de csak pénzzel már nem lehet motiválni senkit. Senki nem fog csak azért munkát váltani, mert máshol magasabb bért kapna, ha nem lát előrelépési lehetőséget vagy biztos rendszerrel, háttérrel dolgozó céget. 2023-ban alap, hogy a dolgozókat kifizetik, ezzel nem lehet lázba hozni őket. Sokkal inkább azt várják el a foglalkoztatójuktól, hogy legyen egy jövőképük, amire építhetnek” – mutatott rá.

Hozzátette, nem az a lényeg, hogy egy cég sok milliós tartalékkal rendelkezzen, hanem az, hogy próbáljon fejlődni, és ezt érezzék a dolgozók is. Az álláshirdetésekben sem elég már feltüntetni a csalogató munkabért, csak ennyi összkommunikációval képtelenség meggyőzni az embereket.

A DMA ponthu Kft. Cégfejlesztési Mentora mindent összegezve beszélt, ahhoz, hogy egy cég meg tudja tartani a minőségi munkaerőt, szemléletváltásra van szükség. Elmondása szerint ma arra kell törekednie a vállalatoknak, hogy biztos állást teremtsen a dolgozóknak, és ők is tisztában legyenek azzal, hogy nincs veszélyben a munkahelyük. Rendszerben kell gondolkozni, hogy a dolgozók se stresszesen menjenek be az irodába, telephelyre, és olyan embereket kell felvenni, akiket képesek vagyunk motiválni, zárta a gondolatait.