5 tipp albérletkereséshez


Az ingatlanpiac évek óta tartó pezsgése nem csupán a lakást vásárlókat, hanem a bérelni szándékozókat is érinti. Budapest folyamatos vonzóerőt jelent diákoknak, munkavállalóknak, változtatni vágyóknak, így egyáltalán nem könnyű albérletet találni. A mai magyar albérleti piacon akkora a kereslet, hogy az árak alaposan megugrottak, tulajdonképpen bármilyen áron napok alatt elkelnek a kapósabb lakások.
Különösen igaz ez azokra a hónapokra, amelyek a tanévkezdést előzik meg, ilyenkor tömegesen keresnek albérletet a frissen felvett egyetemisták, és hasonló a helyzet január-február körül is, amikor a keresztfélévek miatt lehetnek változások. Az év többi hónapja viszonylag kiegyensúlyozottabb albérlet keresése terén. Bár itt sem reménykedhetünk azonnali sikerben.


„A keresést tehát mindenképpen időben kell elkezdeni, ideális körülbelül 30 napot hagyni ahhoz, hogy ne nyomás alatt kelljen döntést hoznunk, illetve pontosan tudnunk kell, hogy mi a rendelkezésünkre álló büdzsé, milyen környéket tartunk elfogadhatónak és mi az, amit nem – mondja Ben-Ezra Orran, a Central Home szakértője. „Előre el kell döntenünk, hogy bútorozott, vagy bútorozatlan ingatlant keresünk-e, a magas kereslet miatt nem nagyon van alkupozíció mostanság berendezéssel kapcsolatban sem. A legfontosabb két szempont az ár és a lokáció mellett mindenképpen a közlekedés és a közbiztonság legyen.”


Az utóbbi négy évben nagyon sok lakás került ki a piacra kiadás céljából, ezek többsége Airbnb-rendszerben működik, de sok közöttük a hosszú távú bérlésre kibocsátott ingatlan is, emiatt a kínálat valamennyivel bővült. Számos albérletekkel foglalkozó csoport van a közösségi médiában is, ilyen helyeken koncentráltan találunk ugyan információt, de éppen ezért pillanatok alatt is elkelnek ezek a címek, így mindenképpen szükség lehet arra, hogy más portálokon is körülnézzünk, illetve profi segítséget kérjünk.


5 tipp, amivel megkönnyíthetjük a keresést:
Érdemes ingatlanossal együtt dolgozni, ezáltal a szerződéskötés feltehetően legális lesz, rögzíti a kaució, a rezsiköltségek, a közös költség és az esetleges felújítások részletet. Szükség esetén a szerződés több nyelven is elkészül, amennyiben arra igényt tartanak a felek.
Minden esetben érdemes kikérni a magánszemélyektől a tulajdoni lapot, mellyel igazolni tudják, hogy az adott ingatlan valóban az ő birtokukban van.
Kommunikáció mindenek felett! Az ingatlanos tudjon meg mindent a bérlő igényeiről és a bérlő ismerje meg teljes mértékben a lakást (mindent ki kell próbálni a bérlendő lakásban azért, hogy ne akkor derüljenek ki a hibák, amikor már beköltöztünk). Ha bármivel kapcsolatban kérésünk, extra igényünk lenne, ilyenkor értelemszerűen könnyebb érvényesíteni, mint később.
Elhelyezkedés, közlekedés: mindennapi gyakorlat, nagyon fontos arra figyelni, hogy a kijelölt albérlet könnyedén megközelíthető legyen (egyetemhez, munkahelyhez közel). A gyakorlat azt mutatja, hogy az emberek nem szeretik a szabadidejüket utazással tölteni.
Tisztaság! Ahogy kaptam, úgy is kell visszaadnom. A jó albérlő úgy vigyáz a lakásra, mintha csak a sajátja lenne. Sok bérbeadó fél a rémtörténetektől, így a bizalmatlanságot ne vegyük rossz néven, inkább tegyünk meg mindent, hogy ne érhesse szó házunk, jelen esetben albérletünk) táját.