26 éves tűzoltó lett az ország Erős Embere

Több mázsás súlyokat cipelnek a legacélosabb férfiak

A teljes testet megmozgató számokat a közönség és az erőemberek szórakoztatására is variálják: alapvetően húzó, nyomó- és pakolószámokat különböztetünk meg. Természetesen az is változó, kinek melyik az igazi erőssége – árulta el Péter. Vannak, akik az egyes számokban jobban teljesítettek nála, ám az összeadott pontszámmal magabiztosan előzte a többieket.

De nem csak a “mádi kolosszus” remekelt az első fordulóban: vikingnyomásban a legjobb a dunaújvárosi Hrozik Gábor lett, míg a 320 kilós felhúzásban Varga Ferenc teljesített a legjobban, aki kétszer is megemelte a súlyt.

Juhász Péter ugyanakkor mindenkinél gyorsabb volt súlypakolásban, ahol 110, 120 és 140 kilós súlyokat kellett 10 méterre elhordani. Komolyan kell számolni a derekegyházi bothúzó világkupa győztes Véró Alexszel is, aki élete első Prémium Liga versenyén lett második ebben a versenyszámban, alig több mint 42 másodperccel.

Vasgolyó-emelésben ismét a mádi tűzoltó jeleskedett, összesen 6 alkalommal rakta át az állvány felett a golyót, míg Hrozik és Véró egyaránt 5-ig jutott. Végül a 360 kilós lengősúlyt is Juhász Péternek sikerült a leggyorsabban 25 méter távolságba cipelnie, néhány másodperccel az ezüstérmes Véró és a bronzérmes Varga előtt.

Vajon a májusi döntőn ismét ő lesz a befutó? Nem sokára kiderül.