26 éves szakmunkás az ország legjobb hegesztője


Baksa Szilárd az esélytelenek nyugalmával indult az I. Syrius Országos Hegesztőversenyen

Hagyományteremtő jelleggel rendezte meg múlt hétvégén Miskolcon az I. Syrius Országos Hegesztőversenyt a névadó cég a Fémipari Szakember csoport alapítójával Varga Zoltánnal együttműködve. Az eseményre az ország minden pontjáról jelentkeztek hegesztők, akiknek egy nehezített hegesztési feladatot kellett megoldaniuk. A neves szakemberekből álló hattagú zsűri a 26 éves Baksa Szilárdot találta a legjobbnak, aki saját elmondása szerint az esélytelenek nyugalmával nevezett a megmérettetésre.



Július elején a Magyar Hegesztési Egyesület (MAHEG) a Miskolci Egyetem Anyagszerkezettani és Anyag- technológiai Intézet, és a Hegesztési Szakosztály közösen Hegesztési Nyári Egyetemet szervezett, amelynek célja az volt, hogy ismeretszerzési és kapcsolatépítési lehetőséget biztosítson a hegesztés iránt érdeklődő hallgatók részére.

Ezzel egy időben a Syrius Weldtech Zrt. a Fémipari Szakember csoporttal együttműködve megrendezte az I. Syrius Országos Hegesztőversenyt. Toma Zoltán, az esemény névadó vállalatának tulajdonosa arról beszélt, évek óta tervezték, hogy a hegesztő szakembereket egy országos rendezvényen még közelebb hozzák egymáshoz.

„Fontosnak érezzük, hogy a szakmérnök és a technológus közelebb kerüljön a szakmunkáshoz. Amit a mérnök előír, azt a hegesztő nem minden esetben tudja azonnal megvalósítani a gyakorlatban, ezért is szerettük volna, ha az iparági szereplők eltöltenek egy napot együtt és tanulnak egymástól, összecsiszolódnak” – fogalmazott a főszervező.

Toma Zoltán elárulta, 15 jelentkező érkezett az ország számos pontjáról a versenyre, ahol egy függőleges hegesztési feladatot kellett megoldaniuk a résztvevőknek. Mint mondta, rengeteg a kókler a szakmában, de akik megjelentek, mind letettek már korábban valamit az asztalra. Ezt bizonyítja, hogy kivétel nélkül mindenki jól szerepelt, és bár a „vizsgadrukk” miatt számítottak ügyetlenkedésre, pozitívan csalódtak a verseny lebonyolítása során.

Jövőre is visszatérne az idei győztes

A zsűrit hegesztő szakoktatók és nemzetközi gyakorlattal rendelkező hegesztő szakemberek alkották, akik menet közben is figyelték a versenyzőket, félúton és a munka végén is értékelték őket. Bíró Pál zsűritag külön örömként értékelte, hogy a mezőnyben több tehetséget is megismerhettek.

„A legtöbb versenyzőn szemmel látható volt, hogy próbálja a legjobbat kihozni magából. Ez a szakma viszont a türelemről szól, akkor érik be a gyümölcse, ha valaki nem kapkod. Szeretnénk a hegesztő társadalmat összetartani és úgy érzem, hogy ez a verseny tökéletes lépés volt ezen az úton. Van remény, hogy a magyar hegesztés méltó legyen régi nagy híréhez, éppen ezért hagyományteremtő jelleggel jövőre is tervezzük az esemény megrendezését” – közölte.

Érdekesség, hogy a versenyt a legfiatalabb induló, a mindössze 26 éves, zalaegerszegi származású, ám Budapesten dolgozó Baksa Szilárd nyerte meg.

„Szerettem volna felmérni a tudásomat a mai hegesztő-társadalomhoz képest. Az esélytelenek nyugalmával mentem oda, nem is tudtam igazán, hogy mire számítsak, hiszen korábban hasonló megmérettetésen nem jártam még. Nagyon jó hangulatban telt a nap, a szervezők mindent biztosítottak számunkra, az pedig hab volt a tortán, hogy az eredményhirdetésen én örülhettem a legjobban” – nyilatkozott a győztes, aki ha teheti, 2023-ban indulni szeretne a címvédésért.

Baksa Szilárd a dicsőség mellett egy inverteres hegesztőgéppel is gazdagodott a Syrius-Tech Kft. Jóvoltából, amit már ki is próbált és nemes egyszerűséggel tökéletesnek nevezte azt.