-253, +10 167

Meghalt 253, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 10 167 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a pértpropaganda koronavirus.gov.hu szombaton, kiemelve: eddig 1 870 631 embert oltottak be Magyarországon, közülük 667 303-an már a második adagot is megkapták.

    A kormányzati portálon azt írták: 624 779-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 19 752-re emelkedett, a gyógyultak száma 393 999.


    Az aktív fertőzöttek száma 211 028-ra nőtt. Kórházban 11 779 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 1512-en vannak lélegeztetőgépen.


    Hatósági házi karanténban 61 430-an vannak, a mintavételek száma 4 486 163-ra nőtt.


    Kiemelték, a koronavírus-járvány harmadik hulláma Európa-szerte erősebbnek bizonyul az eddigieknél. A drasztikusan emelkedő betegszám miatt a kormány szigorította a védelmi intézkedéseket.


    A hatályban lévő intézkedések között megemlítették, hogy a maszkviselés a lakott területen belül valamennyi utcán, közterületen kötelező, a másik embertől lehetőség szerint legalább 1,5 méter védőtávolságot kell tartani.


    A munkavégzés lehetséges, de ahol lehet, otthoni munkavégzést javasolnak. Az államigazgatásban otthoni munkavégzés rendelhető el, kivéve a védekezésben közreműködők esetében – tették hozzá.


    A kijárási tilalom továbbra is érvényben van este 8 óra és reggel 5 óra között.


    Az üzleteket be kell zárni, kivéve az élelmiszerüzleteket, a patikákat, a benzinkutakat, a drogériákat, a dohányboltokat, valamint a gazdasági, mezőgazdasági és erdészeti tevékenységhez nélkülözhetetlen anyagokat és eszközöket árusító üzleteket, továbbá az állateledelt, takarmányt forgalmazó üzleteket és a piacokat, termelői piacokat.


    Hangsúlyozták, minden szolgáltatás szünetel, kivéve a magánegészségügyi, szociális, pénzügyi, postai, járműszerviz-szolgáltatásokat.


    Az éttermekben ugyanakkor továbbra is van lehetőség elviteles vásárlásra.


    Az óvodák és az általános iskolák a tavaszi szünet végéig nem nyithatnak ki, a digitális oktatás tartalmi feltételeit az érintett miniszterek határozzák meg. Az önkormányzatok kérésére az óvodákban és az iskolákban biztosítani kell a gyermekfelügyeletet. A középiskolákban és a felsőoktatásban a digitális oktatás továbbra is fennmarad. Az alacsony fertőzési számokra tekintettel a bölcsődék nem zárnak be – írták.


    A szabadtéri sporttevékenység lehetséges, ahol tartható a másfél méteres távolság. Megengedettek az igazolt sportolók edzései, a meccsek kizárólag zárt kapuk mögött lehetségesek.


    Szigorítják a határátlépést, de a tranzit- és teherforgalmat nem korlátozzák – tájékoztattak.


    A kormány kiterjeszti a bértámogatást és az adókedvezményeket azokra a szektorokra, amelyeknek be kell zárniuk.


    Hangsúlyozták, hogy a rendőrség szigorúan ellenőrzi a szabályok betartását, pénzbírságot szabhat ki, és azokat a helyeket, ahol nem tartják be az előírásokat, bezárja. A katonák az ország több városában támogatják a rendőrök munkáját és a kórházban tehermentesítik az egészségügyi dolgozókat.


    “Az újraindítást akkor tudjuk megkezdeni, ha 2,5 millió ember be lesz oltva” – emelték ki, hozzátéve, hogy az újraindításról szóló konzultáció lezárult, a válaszadók 88 százaléka szerint a járványügyi korlátozásokat fokozatosan, lépésről lépésre kell feloldani.


    “A járványból egyedül a védőoltás jelenti a kivezető utat. A harmadik hullám kezdete óta újabb egymillióval nőtt a regisztráltak száma, de még így is sokan vannak, akik nem jelentkeztek. Az időseket különösen kérjük, hogy aki még nem tette meg, az regisztráljon a védőoltásra a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon” – fogalmaztak a közleményben.


    Hozzátették, hogy azok a regisztráltak, akik még oltásra várnak, ellenőrizhetik, hogy regisztrációjuk milyen státuszban van. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő egy internetes felületet nyitott erre a célra.


    Felhívták a figyelmet: a járvány rendkívül intenzíven terjed, a brit vírusmutáns több embert képes fertőzni, ezért az általános higiéniai szabályok betartása továbbra is elengedhetetlen.


    Mind az öt Magyarországon alkalmazott vakcina hatásos és biztonságos, és védelmet ad a koronavírus-fertőzés súlyos lefolyása ellen – emelték ki.


    A közlemény szerint a veszélyeztetettségük miatt továbbra is a regisztrált idősek oltása van elől a sorban.
    A kórházi oltópontokon Pfizerrel, a háziorvosoknál Sinopharmmal, AstraZenecával és Modernával folytatódik az oltás.


    A kormány döntött az óvodai, iskolai és bölcsődei dolgozók kampányszerű oltásáról is – jelezték.


    Azt írták: az oltási program rendben, ütemezetten folyik, Magyarország a második az uniós oltási ranglistán. Míg a magyar lakosság átoltottsága elérte a 17,9 százalékot, az uniós átlag 9,9 százalék.


    A kormány az egészségügyi védekezés fenntartása mellett további családvédelmi intézkedéseken dolgozik és elindította a gazdaság-újraindítási akciótervet.


    Az oldal térképe szerint eddig Budapesten (118 215) és Pest megyében (87 512) regisztrálták a legtöbb fertőzöttet. Ezt követi Győr-Moson-Sopron (35 783), Borsod-Abaúj-Zemplén (34 809) és Hajdú-Bihar megye (33 343). A fertőzésben legkevésbé érintett megye Tolna (13 615).