Kültéri és beltéri falfelülettel is pályázhatnak a közösségek az elszürkült közösségi tereik újjávarázsolására – május 13-ig! Tizenegyedik alkalommal írta ki pályázatát a Let’s Colour Településszépítő Egyesület, melyben továbbra is várja a hazai iskolák, óvodák, kórházak, önkormányzatok és aktív közösségek jelentkezését. A pályázók idén is jelentős nyereményre számíthatnak, a tét nemTovább >>>

Kilencedik alkalommal hirdették ki a Randstad Award hazai győzteseit: az idén a LEGO lett a legvonzóbb hazai munkáltató, a második helyen a Samsung végzett, a harmadik helyet pedig a Mercedes-Benz szerezte meg. Az elmúlt évekhez hasonlóan az IT-szektor a legvonzóbb a hazai munkavállalók számára. A fizetésen és a munkahelyi légkörönTovább >>>

Május 5-én és 19-én kerül egy-egy hétre a cinema MOM programkínálatába Francis Ford Coppola, az Új Hollywood nemzedékhez tartozó, többszörös Oscar-díjas rendező Keresztapa-trilógiájának 2. (1974) és 3. része (1990) digitálisan felújítva – az utolsó rész a legújabb, rendezői újravágásban, ún. CODA változatban (2021) A budapesti „butik mozi”, a cinema MOMTovább >>>

A Szakma Sztár Fesztivál megmutatta, hogy Magyarországon nem csak kifizetődő, de menő dolog is szakmát tanulni Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Kereskedelmi Iparkamara (BKIK) és a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum (BKSzC). Az együttműködés része az idén tavasszal elindított, a korai tehetséggondozást segítő Skills Junior verseny, illetve az asztalos szakemberképzésTovább >>>

Új, lírikus balladájával Boone most legsebezhetőbb állapotába pillanthatunk be és legalább annyira megrázó élményben lesz részünk, mint a világsikerű „Ghost Town” esetén. Benson barátja mérgező kapcsolata által ihletett „Ghost Town” azonnal fellendítette a dalszerző-előadó pályafutását. A szárnyaló track olyan vezető országok lejátszási listájára került fel, mint Ausztrália, Kanada, Dánia, az Egyesült Királyság,Tovább >>>

A brisbane-i The Goon Sax triója júliusban jelentette meg harmadik, “Mirror II“ című lemezét, mely a zenekar első kiadványa volt a Matador Records szárnyai alatt. Rajongóik örömére a népszerű albumhoz most egy digitális deluxe kiadás is készült. A “Mirror II (Deluxe Edition)” dalai között helyet kapott négy eddig kiadatlan felvétel is, köztük azTovább >>>

Május 11–13. között újra az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatják be az Európai Parlament és az Európai Filmakadémia megújult, immár közös filmművészeti díjára, a LUX közönségdíjra jelölt filmeket.  Idén három felkavaró film versenyez az elismerésért. Jasmila Žbanić Quo vadis, Aida? című háborús drámája az 1995-ös srebrenicai népirtás történetét beszéli el egy ENSZ-tolmácsként dolgozóTovább >>>

Főszereplők: Kulka János, Hámori Gabriella, Nagy Zsolt, Staub Viktória, Scherer PéterZene: Asher Goldschmidt. Operatőr: Nagy András H.S.C. Látvány: Vinnai Petra. Vágó: Kovács Zoltán H.S.E. Írta: Köbli Norbert. Rendezte: Fazakas Péter 1963, Budapest. Az állambiztonság tisztje, Jung András (Nagy Zsolt) élete tökéletes: boldogan él feleségével, Évával (Hámori Gabriella), és az egyetlenTovább >>>

Marjorie Sarnat: Divatos kisállatok – Színezőkönyv Több mint 30 extravagáns öltözék a kiskedvencek kifutójárólA Kreatív Kikötő sorozat Divatos kisállatok című színezőkönyvében több mint harminc egész oldalas, fantasztikus rajz várja az állatbarátokat. A csinos kutyák és cicák – amelyekhez olykor egy-egy malac, kacsa, nyuszi vagy póni is társul – a pizsamától és strandruhától kezdve, aTovább >>>

– Végre kiderült, hogy évente hányszor szükséges szakembert hívni a klímához Az egészségünk és a garancia a tét Beköszöntött a tavasz, egyre melegebb napoknak nézünk elébe, így hamarosan indul a klímaszezon. Megpróbálhatjuk elbliccelni a karbantartást, azonban a szakemberek szerint nem ajánlott, hiszen ezzel az egészségünket, illetve a készülékek garanciáját isTovább >>>

Május 5-én kerül a hazai mozikba a Pannonia Entertainment forgalmazásában Eliza Hittman Soha, néha, mindig című, független, az angol BBC produceri közreműködésével készült, amerikai drámája a tini kor és a felnőtté válás legmeghatározóbb kérdéseiről; a nemi sztereotípiák sugallta mindennapos határátlépésekről; a kiskorú egyén és szülei felelősségéről a tudatos családtervezésben; a társadalom képmutatóTovább >>>

A Hyundai Motor, Steven Gerrard és a BTS a 2022-es FIFA labdarúgó-világbajnokságra készülve a fenntarthatóságot szolgáló összefogásra szólítják fel a világot A Hyundai Motor új globális fenntarthatósági kampányt indít útra ‘Az évszázad gólja’ címmel Steven Gerrard labdarúgó legenda és a világszerte népszerű BTS popegyüttes tagjai egyaránt megjelennek a Hyundai nézeteitTovább >>>

Hódít az új trend: környezetbarát színek a falon Megérkezett a tavasz, ilyenkor nem csak a testünk-lelkünk megújításán gondolkozunk, hanem bizony az otthonunkén is. A legtöbben ilyenkor vágnak bele a régóta halogatott festésbe, tapétázásba, de mit érdemes választani, ha követni szeretnénk a 2022-es enteriőr trendet? Nem is gondolná az ember, hogyTovább >>>