Száguldó magyarok

Méhes KárolySzáguldó magyarok
Legendás pilótatörténetek
Száguldó magyarok életrajzi és autósport-történeti könyv. Méghozzá négy magyar versenyző életét-sorsát olvashatják benne, azét a négy autósét, akik gyorsasági nagydíjon, Grand Prix-n indulhattak, vagy legalább megízlelhették, milyen egy királykategóriás autót vezetni. Mivel tehát nem sok ilyen magyar akadt a versenyautózás bő egy évszázada alatt, érdemes megbecsülni – és megismerni őket.
Szisz Ferenc 1906-ban a Renault színeiben nyerte a sportág legelső Grand Prix-jét, a Francia Nagydíjat, így az ő nevével kezdődik az autósport története.
Hartmann László az 1930-as években kis magánistállójának Bugattijával, majd Maseratijával próbálta felvenni a versenyt a nagy Mercedesek, Auto Unionok és Alfa Romeók ellen. Kesjár Csaba az első ígéret volt, aki bekerülhetett volna a Forma–1-be, de csak három kör adatott számára 1987-ben, egy évvel tragikus halála előtt.
Amit ő nem tudott beteljesíteni, az Baumgartner Zsoltra várt, aki végül első honfitársukként 2003–04-ben, előbb a Jordan, majd a Minardi csapat tagjaiként 20 nagydíjon indult, és 1 világbajnoki pontot szerzett.
Száguldó magyarok eddig sehol nem publikált adatokkal, interjúkkal és fotóanyaggal igyekszik bemutatni a rajongóknak Szisz, Hartmann, Kesjár és Baumgartner pályafutását.

Méhes Károly (1965) irodalmi munkássága mellett harminc éve tudósít a Forma–1 világáról különböző napilapok és szakfolyóiratok hasábjain, illetve hazai és külföldi weboldalakon. 1998 óta 21 autóversenyzésről szóló könyve jelent meg, legutóbb egy Gilles Villeneuve életéről szóló angol nyelvű interjúkötet és a Scuderia Ferrari történetét feldolgozó album.


ISBN: 9789632938592
Terjedelem: 344 oldal
Méret: 125 x 200 mm
Kötés: tábla, védő
Ár: 4999 Ft
Tervezett megjelenés dátuma: 2019. 10. 21.

Előrendelhető itt.

Related posts