Go-Go-SalGO

Jótékonykodj futással! A nagy sikerre való tekintettel szeptember 14-én ismét jelentkezik a SalGO Charity Run, idén ráadásul – Magyarországon először – kerekesszékes akadályversennyel is készülnek a szervezők. A támogatásokból és a nevezésekből befolyt összeggel a Nógrád Megye Mozgásszervi Rehabilitációjáért Alapítványt támogatják.  Hagyományteremtő céllal indult útjára tavaly a SalGO, a salgótarjáni helyszínű, jótékonysági akadályfutó verseny, a Rózsaszín Párduc Tömegsport Egyesület – Palóc Roham Extrém Akadályfutó Szakosztályának szervezésében.  A tavalyi verseny alkalmával több, mint egy millió forintot sikerült összegyűjteniük, így idén nem is volt kérdés, hogy megrendezik-e a futamot. Sőt, a szervezők még…

Indul a reggelig tartó monoton zakatolás – Rajtol a B my Lake is

Augusztus 20-24. között hetedszer nyitja meg kapuit Zamárdiban a STRAND és a B my Lake fesztivál. Hét évvel ezelőtt a MOL Nagyon Balaton keretében azzal a szándékkal indult útjára e két esemény, hogy augusztus végén – akkor, amikor a tóparti helyek jó része bezár – turistákat vonzzon a Balatonra. Az idei évben várhatóan minden eddiginél többen érkeznek Zamárdiba ezen az öt napon. A STRAND legnagyobb vonzerejű világsztárja Dimitri Vegas & Like Mike, Anne-Marie, a Bastille, Jason Derulo, Jonas Blue és John Newman, míg a fesztivál szomszédságában zajló B my Lake-en…

Startol a STRAND Fesztivál

Augusztus 20-24. között hetedszer nyitja meg kapuit Zamárdiban a STRAND és a B my Lake fesztivál. Hét évvel ezelőtt a MOL Nagyon Balaton keretében azzal a szándékkal indult útjára e két esemény, hogy augusztus végén – akkor, amikor a tóparti helyek jó része bezár – turistákat vonzzon a Balatonra. Az idei évben várhatóan minden eddiginél többen érkeznek Zamárdiba ezen az öt napon. A STRAND legnagyobb vonzerejű világsztárja Dimitri Vegas & Like Mike, Anne-Marie, a Bastille, Jason Derulo, Jonas Blue és John Newman, míg a fesztivál szomszédságában zajló B my Lake-en…

Az újat keressük, de végül a használtat vesszük

Vatera-felmérés a felhasználók iskolakezdéshez kapcsolódó vásárlásairól A Vatera saját felhasználói körében végzett felmérése szerint egy család átlagosan 15.000 és 25.000 forint között költ az iskolakezdésre gyermekenként A válaszadók 56 százaléka nem hagyja az utolsó pillanatra a bevásárlást A kitöltők 76 százaléka saját bevallása szerint az új termékeket keresi, a 2018-as eladási statisztikák alapján úgy tűnik végül mégis inkább a használt termékek vásárlása mellett döntenek (86%) 2019. augusztus 15. –Iskolakezdési időszakban felpörög a kereskedelem, mindenhol megnő a tanévre szükséges eszközök iránti kereslet és ezzel együtt az árak is.1 Tavaly augusztusban a…

Az aranypinty – a nagy történet

Mit jelent az, ha egy regényre – és a belőle készülő filmre – azt mondják, hogy „dickensi”? John Crowley, a Brooklyn rendezője így nevezi új filmjét Az aranypinty-et (The Goldfinch, hazai bemutató: szeptember 19.) valamint regényeredetijét, és meg is tudja magyarázni, miért. – Azért érdekelt a könyv, mert nagyon sok, egymástól nagyon különböző világ van benne: New York-i multimilliomosok, egy másik New York-i kerületben a bohémek, a régiséghamisítók, a Las Vegas közeli sivatagban élő szélhámosok, az amszterdami alvilág… és mindegyik mindig kifejezi a főszereplő lelkiállapotát – magyarázta a rendező az…

A 100 Tagú Cigányzenekar és a Balaton legnagyobb tűzijátéka augusztus 20-án Siófokon

Augusztus 16-20. között rendezik meg a nyári szezon legfontosabb siófoki fesztiváltját, a Bor és Kenyér Ünnepét a Balaton legnagyobb tűzijátékával és számos sztárfellépővel, köztük a 100 Tagú Cigányzenekarral. Az ötnapos, ingyenes fesztiválon az esti koncertek mellett kézművesek és gasztroárusok is várják a látogatókat a siófoki Hajóállomáson. Az augusztus 20-i nemzeti ünnep köré szerveződő siófoki Bor és Kenyér Ünnepe hagyományosan a régió egyik legnagyobb eseménye, melyre 2018-ban több tízezer vendég látogatott ki. A fesztivált idén is a hosszú hétvégére időzítve, augusztus 16-20. között rendezik meg.  A Bor és Kenyér Ünnepének első…