Menü Bezárás

Nyuszika

Mona Awad – Nyuszika

Fordította: Szieberth ÁdámSamantha egy elit egyetem írásművészeti mesterképzésének ösztöndíjas hallgatója, akit felettébb taszít a prózaíró klub tündibündi, dúsgazdag lánykáinak négyfős klikkje. Akik Nyuszikának szólítják egymást. Akik rendszeresen úgy ölelkeznek össze, mintha eggyé akarnának válni. 
Egy nap Samantha meghívót kap a Nyuszikák legendás Szutyok Szalonjába és azonnal magába szippantja a klub varázs(gombá)s világa. Olyannyira, hogy hanyagolni kezdi Avát, a legjobb barátnőjét és a tanulmányait is. Egyre mélyebbre merül a Nyuszika-kultusz sötét, baljós, cukormázas világában, és bekapcsolódik a lányok Műhelynek nevezett rituáléiba. Valóság és képzelet határvonala immár teljesen elmosódik; az őt Avához, illetve a Nyuszikákhoz fűző baráti szálak pedig életre-halálra összegabalyodnak.

A kanadai születésű Mona Awad első regénye, az Antilányregény – Felnőtté válás és kilodráma 13 felvonásban 2016-ban elnyerte az Amazon debütálóinak díját és a Colorado Book díjat, de további neves díjak várományosa is volt. Awad dolgozott asszisztensként a Denveri és a Brown Egyetemen, valamint független könyvesboltokban, de volt szabadúszó újságíró és gasztroszerző. Nemrégiben szerezte meg doktori fokozatát kreatív írásból a Denveri Egyetemen. Jelenleg az Egyesült Államokban, Bostonban él.


ISBN: 9789632939209
Terjedelem: 300 oldal
Méret: 125 x 200 mm
Kötés: kartonált
Ár: 3699 Ft
Tervezett megjelenés dátuma: 2019. 08. 05.

Előrendelhető itt.