Menü Bezárás

Újraindul a Magyar Vöröskereszt Hősképző programja

A Magyar Vöröskereszt idén is elindítja Hősképző programját, amelynek köszönhetően ingyenes elsősegélynyújtást népszerűsítő és oktató foglalkozásokat szerveznek országszerte. 2019-ben immár négy hónapon keresztül, augusztustól november végéig várják az érdeklődőket.

A Hősképző programra jelentkezők hasznos, gyakorlati tudásra tehetnek szert, amellyel a mindennapi életben előforduló rosszullétek és kisebb balesetek szakszerű ellátását ismerhetik meg. A program országos, szinte az összes megyében megvalósul. A pontos helyszínekről és időpontokról a Magyar Vöröskereszt megyei szervezeteinél vagy a www.voroskereszt.hu oldalon érdeklődhetnek a jelentkezők. A kampány minden hónapban más-más világnaphoz kapcsolódó aktuális üzenettel igyekszik felhívni a figyelmét az elsősegélynyújtás fontosságára.

Például augusztus 12-én, a Fiatalok Világnapján az új generáció felkészítése és a gyermekek elsősegélynyújtásával foglalkoznak, szeptember 12-én, az Elsősegélynyújtás Világnapján a laikus segítőket érő lelki hatásokra hívják fel a figyelmet. Október 16-án az Újraélesztés Világnapja kerül a középpontba, míg november 27-én a Magyar Véradók Napja lesz, amelyen a véradással történő segítségnyújtást népszerűsítik.

A Magyar Vöröskereszt 2018 őszén összesen 119 rendezvényen csaknem 10 000 résztvevő számára biztosított lehetőséget elsősegélynyújtó ismereteinek bővítésére, meglévő tudásuk felfrissítésére. A Hősképző program a felnőtt lakosság megszólítása mellett a fiatalok – elsősorban az általános- és középiskolás korosztály – elérésében volt sikeres.