Menü Bezárás

A pozitív munkahelyi élmény 1,5-szer több elkötelezett munkavállalót eredményezhet

Nem csak a magánéletben, de a munkaerőpiacon is meghatározó az első benyomás. Az élményszerűségre azonban nem csak a felvételi eljárás során, hanem a munkatársi életút egészén át, sőt, az esetleges kilépéskor is érdemes törekedni. Ebben segíthet az erős HR szemléletű employee journey (munkatársi életút), melynek feltérképezésével a vállalatok jobb munkahelyi élményt nyújthatnak a meglévő és leendő munkavállalóknak – hangzott el a K&H székházban szervezett családi vállalatok klubon.

A munkaerőhiány következtében egyre inkább felértékelődik a jelenlegi munkavállalók megtartása, miközben a leendő munkatársak bevonzása is új kihívás elé állítja a vállalatokat. „A cégek egy része még mindig azt vallja, hogy a magas fizetés a megtartás és a toborzás feltétele. Természetesen a munkabér és a juttatások nem elhanyagolhatók, de mi a K&H-nál úgy látjuk, hogy emellett az is fontos, hogy inspiráló munkakörnyezetet, rugalmas munkavégzést és egyéni karrierlehetőséget biztosítsunk a munkatársaknak. Különösen fontos számunkra, hogy a kollégáink olyan munkahelyre menjenek be nap mint nap, ahol megkapják a lehetőséget a folyamatos szakmai fejlődésre, ahol egy összetartó, jó hangulatú csapat részesei lehetnek, és ahol megvalósíthatják a munka-magánélet egyensúlyát, azaz teljes életet élhetnek, és élményben lehet részük” – mondta el Végh József, a K&H HR igazgatója.

A munkaerőhiány okozta problémák megoldására az employer branding mellett az employee journey-re, azaz munkatársi életútra is érdemes nagy hangsúlyt fektetni. „Az employee journey azon közös események összessége a munkáltató és munkavállaló kapcsolatában, amelyeket a jelölt vagy a dolgozó átél attól a pillanattól kezdve, hogy rátalál a cégünkre, egészen odáig, hogy kilép tőlünk, sőt, akár még azt követően is. Fontos, hogy minden ilyen közös pillanatban a munkavállaló érezze az adott márka munkavállalóinak szánt értékajánlatát. Az employee journey segít definiálni, hogy milyen eseményeken kell a jelölteknek/munkavállalóknak átesniük, és eközben pontosan mit gondolnak, éreznek, mit tesznek és mire volna valójában igényük. Ilyen módon segít azonosítani az eseményekhez (pl. felvételi eljárás) kötődő fájdalmas pontokat, melyek rontják a munkavállalókban kialakult képet a cégünkről. Ez a szemlélet olyan tudatos HR tevékenységet igényel, amelynek során a munkavállalókra ügyfélként kezdünk el tekinteni, ugyanakkor lehetőséget ad arra, hogy megkülönböztessük magunkat versenytársainktól” – ismertette a munkatársi életút lényegét Benyovszky Tünde, a BESPOKE PRINCIPLES – Magyarország egyik legkülönlegesebb HR- és szervezetfejlesztési tanácsadó cég – alapítója.

„Ahogyan a magánéletben, úgy a munkaerőpiacon is rendkívül fontos az első benyomás, azonban nem szabad csak erre a fázisra koncentrálni. Adataink szerint ugyanis azon szervezetek, amelyek az élet mindegyik szakaszában az élményszerűségre törekednek, 1,5-szer annyi elkötelezett munkavállalóval büszkélkedhetnek. Fontos megjegyezni, hogy az élményszerűség elsősorban a kreativitáson múlik – gondoljunk csak a home office vagy a videóinterjúztatás lehetőségére –, és nem feltétlenül igényel nagy anyagi beruházást” – hívta fel a figyelmet az employee journey előnyére Benyovszky Tünde.

„A mai digitalizáció iránti igényeknek megfelelően a K&H Csoport – Magyarországon az egyik első vállalatként – bevezette a bemutatkozó videó interjú lehetőségét. A mobilalkalmazás segítségével az álláskeresők „selfy” interjúkat készíthetnek, így a HR-es kolléga a beküldött önéletrajzok alapján már előzetesen kiválasztott jelölteket hívja meg videós öninterjúra. Ennek köszönhetően a munkaerő-felvételi folyamat minden résztvevő számára gyorsabb, kényelmesebb és időben is hatékonyabb lehet. Tapasztalataink szerint ez a modern módszer nem csak a fiatalok körében, hanem az idősebb korosztályban is népszerű, tehát nem korfüggő a használata” – mondta el Végh József.

„A KPMG adatai szerint Magyarországon a vállalatok mintegy 70%-a családi tulajdonú vállalat, a bruttó hazai termék több mint felét ők állítják elő, valamint a foglalkoztatottak felének biztosítanak munkahelyet. A családi vállalatok a gazdaság növekedésének meghatározó motorjai, ezért is kiemelten fontos, hogy ezen cégek is figyelemmel kísérjék a munkaerőpiaci trendek változását és nyitottak legyenek az újdonságokra” – mondta el Ékes Ákos, a K&H családi vállalatok szakértője.