Menü Bezárás

Rekordot értek el a hazai spinningesek Budapesten


Új magyar csúcs született. Sikerrel zárult a Budapest 2019 Európa Sportfővárosa programsorozat részeként megvalósult spinning rekordkísérlet május 11-én a Várkert Bazár előtt megtartott eseményen. Köszönhetően a több mint ezer aktív kerekezőnek, akiknek a részvételével felállították az egyszerre egy helyen legtöbben spinning® edzést bemutatók hazai létszám rekordját, amit a Magyar Rekord Egyesület hitelesített, és így ez a teljesítmény felkerül a magyar rekordok közé.
A rekordkísérlethez a szervezők 200 darab Spinner® kerékpárt állítottak fel a Várkert Bazár előtt, amelyeken öt alkalommal egymás után 50 perces edzéseket tartottak 200 résztvevővel. A rendezvény teljes időtartama alatt összesen ezren pattanhattak a nyeregbe és tekertek a színpadról őket segítő spinning mesteroktatók, illetve presenterek – köztük Gergye Laura, a spanyol Albert Arranz, Gyulai Barbara, a lengyel Jarek Witek, illetve Hajdu Gergely – iránymutatásai alapján váltakozó intenzitással. A tempóra jellemző, hogy a legmagasabb, a percenkénti 110 fordulatot is gyakran elérték és több percig tartották a rekordkísérletre jelentkezők.
Utóbbiakra külön is kitért megnyitójában Dr. Szalay-Bobrovniczky Alexandra, aki elmondta, hogy ez a rendezvény már előzetesen is óriási lelkesedést váltott ki az emberekből, amit jól jelzett az is, hogy a meghirdetést követő 48 órában az összes helyet befoglalták a jelentkezők. A főpolgármester-helyettes hozzátette: a Budapest 2019 Európa Sportfőváros programsorozatnak ez volt az egyik alapgondolata, hogy olyan eseményeket, sportolási lehetőséget szervezzenek a fővárosban, amelyek sokak számára adnak ösztönzést, teremtenek kedvet a rendszeres sportoláshoz, illetve első lépésként, annak megkezdéséhez.
A csúcsbeállításhoz látványos jótékonysági akció is kapcsolódott. A bringázók a tekerésük intenzitásával az Ökumenikus Segélyszervezet 1353-as adományvonalának számjegyeit megjelenítő LED installáció fényerejét növelték, hogy felhívják a figyelmet a rászoruló gyermekek táboroztatásáért indított adománygyűjtésre. A Segélyszervezet számos sztár önkéntese is bekapcsolódott a programba, hogy minél többeket összefogásra ösztönözzenek. A helyszínen ott volt Kovács Kokó István (olimpiai bajnok ökölvívó, a MÖS jószolgálati nagykövete), mint az esemény házigazdája is, Wolf Kati (énekesnő), Katus Attila (sportaerobik világbajnok), továbbá Gangl Edina (Európa-bajnok magyar vízilabdázó) is.