Menü Bezárás

20 éves a magyar Nokia

Budapesten fejlesztik a jövő csúcstechnológiáit

A finn vállalat magyar K+F központja világszinten élenjár a mesterséges intelligencia-, az okos hálózat- és az 5G fejlesztések terén

A Nokia éppen 20 éve alapította meg hazai kutató és fejlesztő központját, ebből az apropóból a cég háromnapos rendezvény keretében mutatja be a 25 legfontosabb Magyarországon fejlesztett innovációját.
A vállalat a magyar gazdaság meghatározó szereplője, több, mint 2200 embernek ad munkát.
A Nokia hazánkban folyó kutatás-fejlesztési tevékenysége átöleli a cég hagyományos telekommunikációs fejlesztéseit, ahol a mobil kapcsolóközpontok mellett az ötödik generációs hálózatok mesterséges intelligencia igénye, valamint automatizálása nyer egyre nagyobb teret.

2018. október 9.

Katasztrófahelyzetben mobilhálózattá alakítható hátizsák, valós idejű információmegosztással az autók közötti kommunikációt lehetővé tevő mobilalkalmazás, Rubik-kocka a kiterjesztett valóságban – íme néhány azok közül a jövőbemutató technológiai újításokból, melyeket magyar szakemberek fejlesztenek a budapesti Nokiaban. A finn tech óriás éppen 20 éve alapította meg hazai kutató és fejlesztő központját, ebből az apropóból a cég háromnapos rendezvény keretében mutatja be a 25 legfontosabb Magyarországon fejlesztett innovációját.

A Nokia 1998 óta van jelen hazánkban, a vállalat tavaly átadott budapesti főhadiszállása, a Nokia Skypark ad otthont Magyarország egyik legnagyobb informatikai és telekommunikációs kutatás-fejlesztési (k+f) központjának. A finn cég a magyar gazdaság meghatározó szereplője, több, mint 2200 embernek ad munkát, mely szám folyamatosan nő. A Nokia hazánkban folyó kutatás-fejlesztési tevékenysége átöleli a cég hagyományos telekommunikációs fejlesztéseit, ahol a mobil kapcsolóközpontok mellett az ötödik generációs hálózatok mesterséges intelligencia igénye, valamint automatizálása nyer egyre nagyobb teret. A Nokia Bell Labs hazai kutatóközpontja egyebek mellett a mesterséges intelligencia és a kognitív tudományok területén végez alapkutatásokat.

Világszínvonalú fejlesztések magyar szakemberektől

A kutatás-fejlesztési csapat magyarországi jelenlétnek 20 éves évfordulója apropóján október 8-10 között háromnapos rendezvényt szervezett Nokia Future X Days néven. Ennek keretében a cég megnyitotta kapuit hazai és nemzetközi szakmai partnerei, iparági szakemberek, illetve a jövő reménységeit jelentő műszaki és informatikai területen tanuló magyar felsőoktatási hallgatók előtt. A rendezvény keretében nívós szakmai konferenciára, illetve kiállítási napokra is sor kerül, melynek keretében a Nokia élő demonstrációkon keresztül mutatja be a 25 legfontosabb Magyarországon fejlesztett innovációját az érdeklődőknek.

Hátizsákból mobiladótorony, kommunikáló autók, Rubik-kocka a kiterjesztett valóságban

Az aktuális fejlesztések közül kiemelendő egy hátizsák-méretű mobilhálózat, a Nokia Ultra Compact Network. A kisméretű, robosztus és könnyen szállítható mobilhálózatot speciálisan katasztrófa helyzetekre tervezték, hogy a mentésben résztvevők percek alatt tudjanak 4G hálózatot létrehozni az érintett területeken.

A FIEK (Felsőoktatás és Ipar Együttműködési Konzorcium) keretén belül a BME-vel közös kutatási és fejlesztési tevékenység eredménye egy a valós és virtuális világok közti átjárást bemutató koncepciós demó, amely az 5G technológia erejét és majdnem korlátlan lehetőségeit is megmutatja. A fizikai világot valós időben digitalizáló mágikus AR (kiterjesztett valóság) szemüveg néhány valós és egy virtuális Rubik-kockával összekapcsolva mutatja meg, hogy a közeli jövőben hogyan mosódik össze a valós és a digitális világ. A kockát az AR-szemüveg segítségével lehet kirakni úgy, hogy a felhasználó valós időben látja a valós kockán végzett mozdulatokat. Mindez azért jelentős innováció, mert a kocka digitalizációja hatalmas adatforgalmat igényel, ami az 5G-nek és a Nokia felhő-alapú megoldásának köszönhetően válik lehetővé.

Budapesten fejlesztik továbbá azt a mobil alkalmazást is (Car2X), ami a sofőrök okostelefonjaiba, vagy akár a rendszámtáblába gyárilag beépített szenzorok segítségével teszik lehetővé, hogy a felhasználók követhessék egymás járműveinek mozgását. Az egymással kommunikáló autók, így valós idejű információmegosztással tudják segíteni a sofőröket, akár egy olyan közlekedési helyzetben is, ami túlmutat a közvetlen láthatóságon. A vezetői döntéshozatalt segítő releváns információk megosztásával biztonságosabbá válhat a közlekedés és fokozható a vezetési élmény is, de mindez akár a gépjárműbiztosítások területére is hatással lehet.

„A Nokia Bell Labs és a Nokia Technology Center magyar szakemberei a mobiltechnológia számos területén a világ élvonalába tartozó kutatás-fejlesztési tevékenyéget végeznek. A Future X Days rendezvény kiváló lehetőéget biztosított arra, hogy bemutassuk azt a 25 legfontosabb technológiai innovációt, amelyeken Magyarországon dolgozunk. A demonstrációk között helyet kaptak a mesterséges intelligencia alapú megoldások, 5G kognitív hálózatok, a V2X, vagyis járművek és egyéb eszközök közötti kommunikációs megoldások, az ember és technológiai interfész, a DevOps fejlesztési menedzsment platform, az Open API, az Edge cloud és egyéb legmodernebb technológiai megoldások” – fogalmazott Mihálka Gergely, a Hálózat automatizálási üzletág vezetője.

A kutatás-fejlesztési központok mellett Budapest ad otthont a Nokia nemzetközi pénzügyi központjának, egy globális beszerzési csapatnak, az európai HR adminisztrációs központnak, az Európáért felelős toborzási csapatnak, valamint egy szintén globális funkciókat ellátó marketing szervezetnek is.

Rólunk
Világunkat összekötő technológiákat alkotunk. A Nokia Bell Labs kutatás-fejlesztési támogatásával távközlési szolgáltatókat, kormányokat, nagyvállalatokat és fogyasztókat szolgálunk ki a piacon elérhető legfejlettebb és legteljesebb termékportfólióval, szolgáltatásokkal és licenszekkel.

Kiemelten fontos számunkra, hogy tevékenységünket a legmagasabb szintű üzleti etikai normáknak megfelelően végezzük. Hiszen olyan magas minőséget és integritást képviselő technológiákat hozunk létre, melyek társadalmi célokat szolgálnak. A Nokia 5G és IoT fejlesztései lehetővé teszik, hogy megváltoztassuk az emberiség mindennapjait.
www.nokia.com

Megosztás