Zabolázza meg a mobil eszközöket az új ZENworks csomaggal

A végpontfelügyeleti csomag legújabb kiadása központosított, egységes felügyeletet tesz lehetővé minden eszköz felett, beleértve a laptopokat, okostelefonokat és táblagépeket A Micro Focus bejelentette, hogy elérhetővé vált a ZENworks 2017 Update 3. Az eszközfelügyeleti megoldáscsomag segítségével a vállalatok egyetlen központi felületről, egységesen kezelhetnek minden eszközt a vállalaton belül, beleértve a laptopokat,… Continue reading

Mindössze heti 3 napot dolgozunk effektíven

Ezek a legidőrablóbb munkahelyi szokásaink Életünk során közel 10,5 évet töltünk munkával1, azonban az időnk maximum 60 százalékát használjuk ki produktívan, ami azt is jelenti, hogy az 5 munkanapból mindössze 3 telik igazán hasznosan2. Íme azon tevékenységek listája, amelyek túl sok időnket emésztik fel feleslegesen a munkahelyen és néhány tipp,… Continue reading

A mentők a mindenszentek napja, a halottak napja veszélyeire figyelmeztetnek

Ezekben a napokban igen sokan, köztük idős emberek is látogatják a temetőket, szeretteik sírját. A balesetveszély elkerülése érdekében, a megnövekedett forgalomban az autósok közlekedjenek a szokásosnál is óvatosabban, a sírokat felkeresőknek pedig a korai sötétedésre számítva hasznos lehet a magukkal vitt zseblámpa használata a temetőkön belüli gyalogos közlekedés során, mellyel… Continue reading

Chuck Norris hálaadó ünnep a baptistákkal

2018. november 24. (szombat) 18.00, Papp László Budapest Sportaréna A Baptista Szeretetszolgálat meghívására Budapestre érkezik Chuck Norris Az egykori legendás akcióhős, a híres színész, Chuck Norris Magyarországra érkezik feleségével, hogy részt vegyen a Baptista Szeretetszolgálat karácsonyi jótékonysági rendezvényén, a Cipősdoboz gálán november 24-én a Papp László Budapest Sportarénában. Ezzel útjára… Continue reading

Az ADATA megalkotta az XPG Overclocking Lab-ot

Az ADATA® Technology, a nagy teljesítményű DRAM modulok és a NAND Flash termékek vezető gyártója bejelentette, hogy új labort hozott létre Tajpej központjában, amely a memória teljesítmény korlátainak javítását tűzte ki céljául, ez az XPG Overclocking Lab (XOCL). Az XOCL az első ilyen jellegű szolgáltatás a világszerte működő DRAM-gyártók körében,… Continue reading

A NETGEAR Insight Pro a legjobb értékelést kapta a menedzselt hálózati megoldások kategóriájában

A NETGEAR által támogatott Tolly Group jobbnak értékelte az Insight Pro-t a versenytársakkal szemben A NETGEAR®, Inc. (NASDAQ: NTGR) a mai kis-és középvállalkozások (SMB-k) vezető hálózati termékek piacvezető szállítója, amely a Tolly Group által közzétett eredményeivel a hálózati menedzsment megoldások széleskörű teszteléséből történő következtetése alapján, a NETGEAR Insight Pro a… Continue reading

Szombaton Véres November lesz Soroksáron

Szombaton 17 órától rendezik a Véres November IX. – Élő pankráció show eseményt a Soroksári Sportcsarnokban. Pécz Palit faggattuk az extrém sporteseménnyel kapcsolatban. Mi a pontos neve az eseménynek? – Véres November IX. A kilencedik Véres November a HCW legikonikusabb gálája kilencedik alkalommal érkezik a Soroksári Sportcsarnokba.  https://www.facebook.com/events/236926533653462/ Miért pont soroksár? – A… Continue reading

A százéves ember visszatér

Megjelent Jonas Jonasson A százegy éves ember, aki azon gondolkodott, hogy túl sokat gondolkodik című regénye! Jonas Jonasson A százegy éves ember, aki azon gondolkodott, hogy túl sokat gondolkodik   Fordította: Kúnos László Mi jöhet még Allan Karlsson életében? A jó öreg százévesnek, bizony, maradt néhány kaland a tarsolyában. Az… Continue reading

Nem tökölünk, útra kelünk mindenszentekkor is

Egy átlagos novemberi hétvégéhez képest 4,5-szörös lesz a belföldi vendégforgalom a hosszú hétvégén a Szallas.hu előrejelzésre alapján. Úgy tűnik, hogy az ünnepet egyre inkább meghonosítják a szállásadók, akik tökfaragással, félelmetes jelmezversennyel, szellemtúrával készülnek. A foglalások zömét Heves, B.-A.-Z. és Zala megye zsebelték be, és nemcsak többen, de többet is költünk… Continue reading

Új módszerrel a beszédközpontú nyelvtudásért

  Bár hazánkban egyre nő az idegen nyelvet tanulók aránya, a tudásszintet illetően azonban egyre rosszabb helyet érünk el a felmérésekben. A legnagyobb akadályt az jelenti, hogy a tanulók feszélyezve érzik magukat, amikor beszélni kell az adott nyelven. Ennek javításáért egyedülálló angol nyelvi klub jött létre. Napjainkra már mindenki számára… Continue reading

Mádai Vivien: „A kisfiam a legnagyobb csoda az életemben”

Mádai Vivien műsorvezetőként kaotikus életet él, ruhatára azonban, mintegy ellenpólusként letisztult, minimalista darabokból áll. Stílusából ízelítőt ad november 3-án, ugyanis  kifutóra áll a tíz éves Marie Claire Fashion Days szakmai estjén egy kivételes NUBU look-ban. „Az elmúlt tíz évben rengeteg minden történt velem, talán kijelenthetem, hogy gyökeresen megváltozott az életem,… Continue reading

Az őszi szünet jót tesz a Halloweennek és a játékbolti forgalomnak is

2000 forintot költünk maskarákra és beindul a karácsonyi szezon is Több, mint 600 család bevonásával felmérést készített a Játéksziget bolthálózatot üzemeltető Formatex arról, hogy ki hogyan ünnepli a Halloweent, illetve mivel töltik az őszi szünetet. A válaszolók 5% gondolja úgy, hogy a Halloween csak egy külföldi hagyomány majmolása, ezért nem… Continue reading

November a Tamási Áron Színházban

Péntek, 2018.11.02, 19:00, Nagyterem Szerda, 2018.11.14, 19:00, Nagyterem Csütörtök, 2018.11.15, 18:00, Nagyterem Egy zabigyerek kék háttér előtt történetet mesél (Molnár Ferenc Az üvegcipő c. drámája alapján) Írta és rendezte: Radu Afrim Vasárnap, 2018.11.04, 19:00, Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér Szombat, 2018.11.24, 19:00, Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér Kettős világban (Nemes Nagy Ágnes… Continue reading

Monte Cristo grófja a BOK Csarnokban

Dumas-Szomor-Pozsgai Monte Cristo grófja musical 2018. november 11. (vasárnap), 19.00 – BOK Csarnok 2018. december 14. (péntek), 19.00 – Pécs, Lauber Dezső Sportcsanok 2018. december 28. (péntek), 19.00 – Veszprém, Veszprém Aréna Dumas klasszikus műve a Monte Cristo grófja, ezúttal musical formájában, csodálatos dalok és remek tánckoreográfiák kíséretben kel életre… Continue reading

Búzamezők és borús égbolt

Vincent Van Gogh remekművei a mozivásznon A művészet templomai című ismeretterjesztő mozifilm-sorozat következő része Van Gogh munkásságát egy új szempontból vizsgálja. A holland Kröller-Müller Múzeum tárlatát részletesen bemutató film premier előtt már november 1-től látható az Uránia Nemzeti Filmszínház műsorán, november 22-től pedig országszerte számos további helyszínen. Négy éve indult… Continue reading

A héten érkezik az X – A rendszerből törölve

Szereplők: Balsai Móni, Schmied Zoltán, Bede Fazekas Szabolcs, Molnár Áron, Kulka János, Básti Juli, Hámori Ildikó, Szirtes Ági, Fekete Ernő, Kőszegi Ákos, Schneider Zoltán, Olasz Renátó, Szabó Győző Írta: Hegedűs Bálint és Ujj Mészáros Károly – Operatőr: Szecsanov Martin Producer: Muhi András, Ferenczy Gábor Rendezte: Ujj Mészáros Károly Éva (Balsai… Continue reading

Jazzmaraton

MAGYAR JAZZ ÉS AVANTGÁRD ZENEI KONCERTEK OROSZORSZÁGBAN Dátum: 2018. november 2018 október végén és novemberben Jazzmaraton néven valódi jazz és avantgárd zenei deszant érkezik Magyarországról Oroszországba. A Moszkvai Magyar Intézet szervezésében vagy támogatásával a hazai improvizációs zenei szcéna legnevesebb előadói lépnek fel orosz klubokban és fesztiválokon. Tavalyi sikeres miniturnéja után… Continue reading

A Meural első kiegészítője, amivel elfordíthatóvá válik a digitális képkeret

A festmény tulajdonosok most könnyedén válthatnak vízszintes és függőleges elrendezési módok között anélkül, hogy új helyre kellene rögzíteni a képet Meural, a NETGEAR márka és a szabadalmaztatott intelligens művészi digitális képkeret fejlesztése mögött lévő kreatív csapat izgatottan jelentette be a Meuro platform legújabb fejlesztését a több irányba elforgatható fali konzolt…. Continue reading

Itt az első magyar, márkázott GIPHY-sticker csomag a Topjoy-tól

A magyar brandek között elsőként a Kraftwork reklámmanufaktúra partnere, a Topjoy használ GIPHY-sticker csomagot márkakommunikációs célokra. A Topjoy hangulatjeleket mostantól Instagram Stories-ban, Messengerben és Snapchaten is használhatják a felhasználók, elküldhetik őket egymásnak üzenetben, vagy színesíthetik velük a story-jaikat.  Márkázott Topjoy kupakokkal indult útnak az első magyar, mozgó gifekből álló GIPHY… Continue reading

Athenaeum újdonságok

Jodi Picoult Életszikra Zaklatott férfi ront be Mississippi állam abortuszklinikájára. Lövöldözni kezd, majd túszul ejti a túlélőket. Hugh McElroy túsztárgyaló a helyszínre siet. A telefonjára érkező üzenetekből jön rá, hogy tizenöt éves lánya, Wren is a klinikán tartózkodik. De vajon hogy reagálnak a túszok? Egy nővér úrrá lesz saját pánikrohamán,… Continue reading

Tudatosan a stroke ellen

Zárja ki a rizikófaktorokat és ismerje fel a jeleket! Napjainkban a világon körülbelül 80 millió ember esett már át stroke-on, közülük pedig több mint 50 millió túlélőnek kell a rokkantság valamilyen fokozatával együtt élnie a későbbiekben. A helyzet Magyarországon is problémás, a szélütésként is ismert betegség hazánkban is a vezető… Continue reading

A héten tartották az X – A rendszerből törölve díszbemutatóját

Tegnap (SIC) végre kiderült, mit rejt az X. Lezajlott Ujj Mészáros Károly, a Liza, a rókatündér rendezője új filmjének gálapremierje. Az X – A RENDSZERBŐL TÖRÖLVE különleges hangulatú és képi világú, feszült thriller, amelyet az Aréna két legnagyobb termét zsúfolásig töltő meghívottak a vetítés végén hatalmas, hosszan tartó tapssal köszöntöttek…. Continue reading

Figyelembe vehetők egyszerre egy várandós nő és a még meg nem született gyermekének a jogai?

Jodi Picoult Életszikra   Zaklatott férfi ront be Mississippi állam abortuszklinikájára. Lövöldözni kezd, majd túszul ejti a túlélőket. Hugh McElroy túsztárgyaló a helyszínre siet. A telefonjára érkező üzenetekből jön rá, hogy tizenöt éves lánya, Wren is a klinikán tartózkodik. De vajon hogy reagálnak a túszok? Egy nővér úrrá lesz saját… Continue reading

JAJJJJ nekünk! Kozsó visszatért

ÁMOKFUTÓK: 25     MEGHALLGATOM    Hosszú hallgatás után jubileumi albummal tért vissza az Ámokfutók. Az együttes idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját, a jeles alkalomra pedig egy vérbeli Ámokfutók-érzéssel lepik meg a rajongókat.   A kiadásra Kozsó új trackekkel készült, emellett pedig teljesen átdolgozta a legnagyobb Ámokfutók klasszikusokat, hogy a lehető legjobb hangzással… Continue reading

Üzenet a fiataloknak

HEATLIE DÁVID: LA MAMA HOTEL     MEGHALLGATOM TOVÁBB A VIDEÓRA     Még csak 26 éves, vérében van a zene, és már a kőkemény igazságot mondja. Ismerjétek meg Heatlie Dávid első saját szerzeményét, a “La Mama Hotel”-t.    A szám egy igazi pop-rock sláger, dallamos és könnyed, a szövege mindeközben ütős. A… Continue reading

Megjelent a PayPal „Készítse fel vállalkozását az ünnepi forgalomra” című e-könyve

Készítse fel vállalkozását az ünnepi rohamra Megjelent a PayPal „Készítse fel vállalkozását az ünnepi forgalomra” című e-könyve, amelyben a fizetési szolgáltató a legfrissebb online fogyasztói kutatások eredményei alapján osztja meg az e-kereskedelem szereplőivel, hogy miként tudják maximalizálni az értékesítést az ünnepek alatt. 2018. október 25., Budapest – A november végétől… Continue reading

Az ADATA bemutatja az XPG SX8200 Pro SSD-t, a GAMMIX S5 SSD-t és a GAMMIX D30 DDR4 memóriát

Az ADATA® Technology, a nagy teljesítményű DRAM modulok és a NAND Flash termékek vezető gyártója bejelentette a gaming hardverek új sorozatát, köztük az XPG SX8200 Pro M.2 2280 SSD-t, a GAMMIX S5 PCIe Gen3x4 M.2 2280 SSD-t és GAMMIX D30 DDR4 memóriamodult. XPG SX8200 Pro – Szinte hihetetlen teljesítménnyel Az… Continue reading

A Thermaltake és a Tt eSPORTS részt vesz a legnagyobb francia gamer expón

Paris Games Week 2018 A Thermaltake és a Thermaltake Gaming Tt eSPORTS számos különböző gaming terméket mutat be a 2018-as Paris Games Week-en (rövidítve: PGW), október 26. péntektől, egészen november 30. keddig az expo keretében, amely Porte de Versailles-ban kerül megrendezésre. A Thermaltake bemutatja a Level 20 termékcsaládba tartozó házakat, a nagy kapacitású RGB tápegységeket, az RGB hűtőrendszereket és… Continue reading

Teltházas vetítésekkel és meglepetés sztárvendégekkel zárult a 8. Mozinet Filmnapok Budapesten és 13 vidéki városban

A  8. Mozinet Filmnapokat óriási érdeklődés kísérte országszerte. A budapesti helyszínen, a Puskin moziban csaknem az összes vetítés teltházzal futott, így a rendezvény itt közel 90%-os kihasználtságot ért el. Oscar-díjas és -jelölt alkotók filmjeit láthattak az érdeklődők akár hónapokkal a premier előtt, többet az alkotók részvételével: a Testről és lélekről… Continue reading

Győződj meg róla, hogy a megfelelő switch-et kapcsoltad be

Mik azok a switch-ek? Mit és miért kapcsolnak össze? Ha még nem foglalkoztál ezekkel a kérdésekkel, akkor most választ adunk rájuk. A switch képes a hálózatodban található eszközöket – számítógép, nyomtató, szerver, router, stb. – összekapcsolni. Az információáramlás nagyon fontos a mai üzleti környezetben a fennmaradás tekintetében. A technológia lehetővé… Continue reading