Megnyílt a világhírű londoni áruház karácsonyi vására

Pietsch Judit, az MTI különtudósítója jelenti: Bár Európa nagy része hőségtől tikkad, Londonban már megnyílt a Selfridges karácsonyi vására. A világhírű áruház 145 nappal az ünnepek előtt ötszáz darabos “kapszulakollekció” árusítását kezdte meg Oxford Street-i üzletében, szeptember 4-től pedig már 3800 termékből válogathatnak a világ minden tájáról érkező vevők. A Selfridges évek óta megörvendezteti vásárlóit azzal, hogy már nyáron megnyitja karácsonyi vásárát. Indoklása szerint a nyári turistaszezont kihasználva sok külföldi él a lehetőséggel, hogy megvegye az áruházban kapható ritka díszeket és egyéb különlegességeket. “Olyan sok vevőnk van a világ minden…

Thriller egy laptopban

A Keresés (Searching, hazai bemutató: szeptember 20.) valószínűleg bekerülhetne a Guiness-rekordok közé. Miután az idén megtartották a premierjét a legendás Sundance Filmfesztiválon, nagy stúdiók kezdtek rá azonnal licitálni – és a forgalmazói jogokért folytatott intenzív küzdelmet a Sony nyerte meg: a premier után már rögtön meg is vásárolta a filmet. A stúdió olyan bátor ajánlatot tett, amellyel egy másik forgalmazó sem tudott konkurálni. Ezzel Anees Chaganty fiatal, független rendező hirtelen a világ moziipara érdeklődésének középpontjába került: a több mint két éven át tartó filmkészítés pedig váratlan happy endbe torkollt. De…

Online parák

Emojikkal magyarázza a netes jogsértéseket az NMHH új kampánya Internet Hotline: 2011 óta több mint négyezer online bejelentés nyomán intézkedtek A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság új kampányban népszerűsíti 2011 óta üzemeltetett jogsegélyszolgálatát, az Internet Hotline-t. A kampány gyakran használt emojikat mutat kétféle kontextusban: az egyikben jelentésük ártalmatlan, a másikban bántó, sértő, fenyegető. Az elsősorban 11-16 éves gyerekeket célzó hirdetések nemcsak a problémák felismeréséhez, de a kezelésükhöz is adnak útmutatást. A kampányban kiemelt nmhh.hu/para cím az Internet Hotline oldalára vezet, ahol gyorsan és névtelenül is be lehet jelenteni a jogsértő…

A túlsúlyt az energiaegyensúly hiánya okozza

A túlsúlyt az energiaegyensúly hiánya okozza, vagyis ahhoz képest, hogy mennyit mozognak az emberek, sokat esznek – közölte Szűcs Zsuzsanna dietetikus az M1 aktuális csatorna műsorában csütörtökön. Azt mondta, táplálkozási felmérések szerint kevés zöldséget, gyümölcsöt eszünk, ritka a teljes kiőrlésű gabona fogyasztása, és túlzott a zsírfogyasztás. Hozzátette, a szervezetnek minden tápanyagra szüksége van, de nagyon fontos a mennyiség. Kitért arra is, hogy Magyarországon hosszú a képernyő előtt eltöltött idő és kevés a fizikai időtöltés. Az emberek csak a hetven százalékát lépik le annak a napi tízezernek, amely szükséges lenne az…

Pótfelvételi másképpen

Diploma helyett jól fizető állás hónapok alatt Képzést, munkahelyet és tartósan kecsegtető karrierlehetőséget kínál a Training 360 ősszel induló programja, nem csak a most felvételizőknek. Egyedülálló lehetőséget kínál az informatikusok képzésében és a friss IT-munkaerő közvetítésében komoly szakmai rangot kivívott Training360 Kft., szeptember 16-ig lehet jelentkezni az ingyenes IT képzésekre, amelyek elvégzése után akár rögtön munkába is állhatnak a résztvevők. Augusztus 6-áig, vagyis hétfőig lehet még leadni a pótfelvételi jelentkezéseket, azonban érdemes a főiskolai, egyetemi képzések mellett számításba venni más lehetőségeket is. Az előttünk álló években, évtizedekben a hagyományos munkák…

Hajnal a Szabadság hídon

Fotók: Polinszky Tibor Gyula Hajnal a Szabadság hídonFotók: Polinszky Tibor Gyula Közzétette: Mi az a blogger? – 2018. augusztus 2., csütörtök

Eljegyezték Goztola Krisztinát

A külföldön legtöbbet foglalkoztatott magyar színésznő kezét színész-rendező párja, Halmi Péter kérte meg. A romantikus eljegyzés Olaszországban volt, pont azon a helyen, ahol tavaly még azt mondta Goztola Krisztina vőlegénye, hogy nem szeretne házasodni. Néhány nappal ezelőtt Olaszországban, egy Trieszt melletti hangulatos halászfaluban kérték meg Goztola Krisztina kezét. A színésznő könnyek között mondott igent párjának, Halmi Péter színész-rendezőnek, akivel két éve találtak egymásra. “Nagyon meglepődtem, amikor Peti letérdelt elém és megkérte a kezem. Ebben az is közrejátszott, hogy egy évvel korábban pont ugyanazon a helyen mondta azt nekem, hogy nem…