Hatalmas méretű madár egy tűzfalon

Újbudán festett kócsagot a Színes Város Csoport

A 300 m2-nél valamivel nagyobb alkotás a XI. Bertalan Lajos utca 16. szám alatt található társasház tűzfalára került fel, tervezője Zsuffa Zsanna Lídia.

A projekt 2017-ben a MOME – Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen megvalósuló tűzfaltervezési kurzuson, iskolai óra keretében indult. A cél az volt, hogy 14 tervezőgrafika szakos hallgató a környezetvédelem fontosságát előtérbe helyező látványterveket készítsen. Az elő engedélyeztetést követően 3 tervből online szavazást tartottak az urbanplayer.hu weboldalon, ennek eredményeként valósult meg a nagyméretű kócsagot ábrázoló falfestmény, amelyet a tűzfalszínesítő szervezet művészei alkottak meg, a tervezővel együttesen.

A szervezetünk életében mindenképpen mérföldkő ez a projektet – mondta el Flór Péter, a Színes Város főtitkára -, ugyanis hosszú távú munka alakulhat ki a jövőben az egyetemmel. Ahogy több más esetben, úgy itt is először a hőszigetelés készült el, majd utána valósult meg a falfestés, a szponzorációs hátteret a Fővárosi Önkormányzat, a társasház és a TRILAK festékgyártó együtt biztosította.”

Hosszú ideje követem a Színes Város tevékenységét – közölte Vargha Balázs, a MOME – Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Tervezőgrafika Tanszékének vezetője -, és kifejezetten jónak tartottam a közös munka ötletét, hiszen oktatás-módszertani szempontból is fontos, hogy egy grafikus tervező tudjon nagyobb léptékben gondolkodni, jó felület erre egy nagyméretű tűzfal. A városban élőkkel való vizuális kapcsolatteremtés eszköze is a kültéri falfestés, mivel méreténél és láthatóságánál fogva olyan erővel szólítja meg a városlakókat, ami egyedülállóvá teszi ezt a kommunikációs formát.”

A Fővárosi Önkormányzat az elsők között támogatta a Színes Város Csoportot, immáron többéves az együttműködés a felek között. Az oktatás, a város arculatának fejlesztése, a Budapestről való közös gondolkodás, vagy az együttműködés mind olyan kifejezések, amelyek egy európai főváros életében fontosak, a városok jövője szempontjából kiemelt jelentőségűek. Éppen ezért is állunk évről évre az ilyen eredeti ötletek mellé, ezek jelzik azt, hogy érdemes új dolgokban gondolkodni Budapesten” – nyilatkozta Dr. Szalay-Bobrovniczky Alexandra, humán területért felelős főpolgármester-helyettes.

Újbudán nem ez az első és szerencsére nem is az utolsó tűzfalfestmény, jelenleg is zajlanak az egyeztetések a Színes Város csapatával egy Gazdagrétre tervezett alkotásról” – mondta Hoffmann Tamás, a kerület polgármestere, aki szerint rendkívül jók azok a kezdeményezések, amelyek a művészetet a múzeumokból, kiállítóterekből nem csupán az utcára viszik, de egyúttal széles körben is befogadhatóvá teszik.

Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..