Ötvenezer lándzsa

Bíró Szabolcs Anjouk – V. rész Ötvenezer lándzsa 1328. Lackfi István éppen visegrádi házában igyekszik felépülni az osztrák hadjáratban szerzett sérüléseiből, miközben fegyvernökei Budán rábukkannak Bátor Attila rég halottnak hitt fiára. Az elmúlt esztendőkben Szilárd lemondott a lovagi életmódról, kovács szeretne lenni, ám erről sem a király, sem a fiú új gyámja, sem a nevelőjének kijelölt Péter nem akar hallani. Mindnyájan ragaszkodnak hozzá, hogy Bátor Szilárd az apja nyomdokaiba lépve az udvar vitéze legyen, ami nem megy zökkenőmentesen – ám a sorsa elől senki sem menekülhet. Időközben meghal Róbert nápolyi…

Az utcai előadóknál is bevezetik az érintéses fizetést Londonban

A világon elsőként az utcai előadóknál is bevezetik az érintéses bankkártyás fizetést Londonban. A brit főváros utcai zenészeinek támogatására létrejött Busk In London nevű szervezet és az iZettle svéd technológiai vállalat együttműködésével megvalósuló kezdeményezés keretében az előadók kártyaolvasókat kapnak, amelyekhez a járókelőknek csupán hozzá kell érinteniük a bankkártyájukat, hogy az előadó által előre meghatározott összeggel támogassák a művészt. A szervezők szerint a projekt célja, hogy segítsen növelni a brit főváros utcai előadóinak bevételeit – írja internetes oldalán a The Independent című brit lap. A kezdeményezés bejelentésekor Sadiq Khan, London polgármestere…

Future Park – A közös alkotás élménye

Az élet különböző területein tevékenykedő japán szakemberek csoportja, a teamLab által kidolgozott, a gyermekek és felnőttek számára is izgalmas interaktív projekt nyitja Budapest új kiállítási központját, az Andrássy Élményközpontot. A Future Park kiállítás célja a közös alkotás lehetőségének megteremtése, melynek megtapasztalásával az emberek kreatívabbá válnak a mindennapi életben is. A teamLab egy 2001-ben alapított művészeti kollektíva, egy olyan, több szakterületet is átfogó kreatív csoport, mely egyesíti a digitális társadalom különböző területeiről érkező szakembereket: művészeket, programozókat, mérnököket, számítógépes  animátorokat, matematikusokat, építészeket, webes és nyomdai grafikus tervezőket, szerkesztőket. A magukra “ultratechnológusokként” hivatkozó…

Sokakat érint, mégse vesszük elég komolyan a stroke veszélyeit

A stroke, más néven szélütés, világszerte és Magyarországon is a vezető halálokok közé tartozik, az emberek azonban mégsem veszik elég komolyan egészségük megőrzését. A betegség egészséges életmóddal, kellő odafigyeléssel számos esetben megelőzhető lenne, illetve stroke esetén a probléma felismerése és a gyors reakció életet menthet. A stroke tudatosság hónapja alkalmából Dr. Szapáry László, a Magyar Stroke Társaság elnöke a betegség megelőzésére, felismerésére és a legfontosabb teendőkre hívja fel a figyelmet. A stroke megelőzéséhez fontos tudni, hogy melyek a betegség kialakulásának legfőbb kockázati tényezői. Az egyik ilyen az életkor, az érintettek…

Új élményközpont nyílt Budapesten

Számos metropoliszhoz hasonlóan hamarosan Budapest is büszkélkedhet egy olyan élményközponttal, amely folyamatos befogadó teret biztosít a világban szerte nagy érdeklődést keltő tudományos, ismeretterjesztő, szórakoztató, interaktív kiállításoknak. Az Andrássy Élményközpontnak a patinás Párisi Nagy Áruházizgalmas belső tere ad otthont. Az új Élményközpont június 1-én nyit a Future Park című interaktív kiállítással. Korábban a főváros különböző épületeiben, alkalomszerűen és időszakosan bukkant fel egy-egy külföldről érkező nagy kiállítás. Az Andrássy Élményközpont a főváros szívében, az Andrássy út egyik legszebb, egyedülálló stílusú épületében, a Párisi Nagy Áruházban egy olyan centrummá válik, amelyben egymást követik majd…

SUHANJ! a D24-gyel

240 élmény, amit a sportnak köszönhetünk A Dreher Sörgyárak alkoholmentes márkája, a D24 a tavalyi sikeres együttműködést követően idén is támogatja a SUHANJ! Alapítványt, amely megosztja a mozgás örömét sérült és fogyatékkal élő társainkkal. Mivel edzés után különösen fontos a folyadékpótlás, ezért az egész nap fogyasztható, frissítő D24-gyel áll a jó ügy mellé és nyári nyereményjátékával fogyasztóit is bevonja a jótékonykodásba. A márka és a fogyasztók segítő összefogása mellett a hangsúly a sport szeretetén, valamint az ép és fogyatékkal élő társaink közös sportolási élményén van, amelyet közismert emberek is népszerűsítenek.…

A legnagyobb tömegű neutroncsillagot azonosították új módszerrel spanyol csillagászok

Egy úttörő módszer segítségével végzett mérésekkel a valaha észlelt legnagyobb tömegű, mintegy 2,3 naptömegű neutroncsillagot azonosították spanyol csillagászok. A Katalán Műszaki Egyetem (UPC) csillagászati és asztrofizikai csoportja és a Kanári-szigeteki Asztrofizikai Intézet (IAC) munkatársai az Astrophysical Journal című szaklapban mutatták be eredményeiket, amelyek az ismeretek új útját nyitják meg az asztrofizika és a nukleáris fizika számos területén – olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon. A gyakran pulzároknak nevezett neutroncsillagok maradványcsillagok, amelyek elértek életük végére, egy 10 és 30 naptömeg közötti csillag halálából maradnak vissza. Apró méretük ellenére – átmérőjük mintegy 20…

Bíró Szabolcs júniusi turnéállomásai

Júniusban ér véget Bíró Szabolcs 2018-as tavaszi–nyári székirodalmi könyvturnéja, de a Non nobis Domine és az Anjouk c. sorozat írója ebben a hónapban még összesen négy helyszínre látogat el, hogy találkozzon az olvasókkal. TISZAKÉCSKE 2018. június 1. (péntek), 18.00 Könyvkóstoló a Tiszakécskei Városi Könyvtárban Az eseményről bővebben ITT: https://www.facebook.com/events/1815971028704765/ BUDAPEST 2018. június 9. (szombat), 15.00 – 17.00 Bíró Szabolcs és Benyák Zoltán közös dedikálása a Vörösmarty téren, a 89. Ünnepi Könyvhéten A dedikálásról bővebben ITT: https://www.facebook.com/events/1573377679454348/ BONYHÁD 2018. június 16. (szombat), 16.00 Könyvbemutató és dedikálás a XVIII. Völgységi Könyvfesztiválon A fesztiválról bővebben ITT: https://www.facebook.com/events/214678752431767/…

Az utolsó emberig

Benyák Zoltán Az utolsó emberig Esküdt ellenségek. Ők ketten. Akiket a halál sem ment meg attól, hogy egymásnak essenek. Minden időkben, újra és újra. A felfedezések korában, egy rozzant vitorláson hánykolódva az óceánon a régi és az újvilág közt. A nagy francia forradalom utáni évtizedben, de Sade márki meglepetésekkel teli, bizarr kastélyában. A viktoriánus London bűzös sikátoraiban, ahol Hasfelmetsző Jack szedi áldozatait. Háborúkban, végnapokban mindig szembetalálkoznak, és mindhalálig harcolnak önmagukért, a hitükért vagy a szeretett nőért. Most pedig, végül, itt állnak egymással szemben, és ezúttal mindannyiunk sorsáért kell megküzdeniük. Benyák…

Robotok, egészség és hatékonyság

Megvan a Blastoff Startup Verseny 10 döntős vállalkozása Június 1-én, a Brain Baron szállhat ringbe az a 10 vállalkozás, akik bejutottak a Blastoff Startup Verseny döntőjébe. A fődíj egy 150 000 eurós befektetési ajánlat. Közel száz startup nevezett a Blastoff és az OXO Labs által szervezett, az EURid és a Szerencsejáték Zrt. által támogatott Blastoff Startup Versenyre. A magyar vállalkozások mellett a jelentkezők között voltak például román, cseh, ukrán és litván székhelyű projektek is. Közülük negyvenen kerültek a középdöntőbe, a tíz legígéretesebbet az OXO Labs mentorai és a Power Angels…