Október 22-én, vasárnap lesz 135 éve, hogy elhunyt Arany János (Nagyszalonta, 1817. március 2. – Budapest, 1882. október 22.) magyar költő, a Kisfaludy Társaság igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia egykori főtitkára, a magyar irodalom kiemelkedő alakja.
Arany éppen kétszáz éve, 1817. március 2-án született Nagyszalontán egy szegény sorsú család tizedik gyermekeként.
Csodagyereknek tartották, mert hatéves korára már folyékonyan tudott olvasni, nem sokkal később pedig idegen nyelveken is beszélt és hamarosan verselésbe is kezdett.
Az irodalom mellett megpróbálkozott a vándorszínészettel, valamint belekóstolt a zeneszerzésbe. Az életművének jelentős részét teszik ki a műfordításai, több, jelentős Shakespeare és Arisztophanész művet ma is ő nagyszerű fordításában olvashatunk.
Ahogy az irodalmi körökben egyre nagyobb ismeretségre tett szert, megszaporodó teendői egy idő után a fővárosba szólították, így életének utolsó szakaszában Budapestre költözött. Szívesen töltött időt a Margitszigeten, itt született meg az Őszikék című versciklusa, amelyet a Gyulai Páltól ajándékba kapott, híressé lett Kapcsos könyvbe írt. A kéziratot a Magyar Tudományos Akadémián őrzik, amelyet azonban most a nagyközönség is láthat a Petőfi Irodalmi Múzeumban, az Arany-emlékév alkalmából megrendezett „Önarckép álarcokban” című Arany-kiállításon.
A költő hosszú betegség után 1882. október 22-én 65 éves korában hunyt el a Magyar Tudományos Akadémia főtitkáraként és a Kisfaludy Társaság elnökeként.
Utolsó útjára a Fiumei úti temetőben az Akadémia tagjai kísérték, nyughelyére pedig a Margitszigetről ültettek át kedves tölgyfái közül kettőt.
Arany Jánost ma is az egyik legnagyobb szókincsű költőként tartjuk számon, egy átlag értelmiségihez képest kb. kétszer annyi egyedi szót használt. Számos irodalmi műfajban – ballada, elbeszélő költemény, epigramma és vers – alkotott maradandót. Legismertebb művei: a Toldi, az Ágnes asszony, a Szondi két apródja, az V. László és a Walesi bárdok, a Bolond Istók, versei közül pedig talán a Családi kör.
