13 év után Bereczki Zoltán új nagylemezzel jelentkezik az adventi időszak kezdete előtt

A ’Téli dalok’ című, új nagylemez Szenteste előtt pontosan egy hónappal, november 24-én érkezett meg.

A dalokról maga az előadó mesélt:

„A „Jössz-e velem…?” című szerzeményemet már játsszuk a koncerteken, s a közönség nagyon szereti, de még nem öltött stúdióformát.
A másik nagy boldogság, hogy elkészült stúdióverzió az egyik a legnagyobb közönségkedvenc dalomból, a „Hangokba zárva” című dalból, amelyet a 30. születésnapomra kaptam.

Van olyan szerzemény is, amit a feleségemnek készítettem, ez a „Moon River”.  

Az „Úgy szállnék” eredetijét Julio Iglesias és Stevie Wonder énekeli, édesapám legkedvesebb száma és most neki ajánlom ezt a magyar nyelvű feldolgozást. Korai zenei fejlődésem nagy részét neki köszönhetem, hatalmas bakelit gyűjteménye van, s mindig szólt a zene otthon” – mondta el Bereczki Zoltán, aki zenei teljesítményéért Fonogram-díjat kapott, de színházi pályáját is elismerések kísérik.

A korongon az utolsó, a „Somewhere” éppen ezt az oldalát idézi meg:
„A „Somewhere egy koncerten énekeltem nemrégiben. A West Side Story Tony-ja volt az első főszerepem a főiskola után, s ennek a musicalnek az egyik legfontosabb és legkatartikusabb dala ez. Ez az egyik olyan szerzemény, ami miatt a musicalt, mint műfajt nagyon szeretem” – tette hozzá az előadó.

Vadonatúj dalok a lemezen: a „Selyemszalagok” és a „Csókolj meg még egyszer”, amelyek hangszerelésükben eltérnek a többi zenétől. Igazi mai karácsonyi hangulatot idéznek.

’Téli dalok’ már kapható az ország összes, releváns CD-ket árusító boltjában és üzlethálózatán keresztül, és valamennyi digitális zenei megosztón.

’Téli dalok’ dallista:

  1. Jössz-e velem…?
  2. Moon River
  3. Úgy szállnék
  4. Selyemszalagok
  5. Csókolj meg még egyszer
  6. Csillagtérkép
  7. Ez lesz az a karácsony
  8. Elvarázsolt éj
  9. Hangokba zárva
  10. Somewhere