12 katona és egy katonáné

HS-000325.RAF

A babonásabb hollywoodi házaspárok már nem vállalnak ugyanabban a filmben szerepet. Cruise és Kidman, Pitt és Jolie, Affleck és Lopez is a közös munka után vált el. De Chris Hemsworth és Elsa Pataky nem babonás: sőt boldogan igent mondtak, amikor felkérték őket az Afganisztánban kommandós bevetésen részt vevő amerikai katonák történetét látványosan feldolgozó 12 katona (12 Strong, hazai bemutató: március 8.) szerepeire.

– Igazából Chris ötlete volt, hogy játsszam el a feleségét a filmben – nyilatkozta a színésznő a 12 katona premierjén. – Szerencsére! A közös forgatás olyan volt, mint egy új nászút. A gyerekeket a nagyszülőknél hagytuk, és csak az volt a dolgunk, hogy egymásra figyeljünk, és a legjobbat hozzuk ki egymásból.

– Az elmúlt hét évünk tulajdonképpen azzal telt, hogy ezt a szerepet próbáltuk – tette hozzá Chris Hemsworth, aki a lehetetlen kommandós akcióra vállalkozó egység parancsnokát játssza. – Jók is voltunk benne. És elhelyeztünk pár rejtett célzást a szövegünkben, amit tulajdonképpen csak mi meg az otthoni barátaink értenek. Meg majd a gyerekeink fognak, ha nagyobbak lesznek, és megnézhetik ezt a filmet. Mert most még persze szigorúan el vannak tiltva tőle.

IC Press