Szívesen beszélünk a mobilfizetésről a közösségi médiában

Amikor a különböző fizetési megoldásokról beszélünk a közösségi médiában, a mobilfizetést minden harmadik alkalommal megemlítjük. Többek között erre is rámutatott a legfrissebb Mastercard Digitális Fizetések kutatás, amelyet több mint 3,3 millió közösségi média poszt elemzésével készített a fizetéstechnológiai cég és a PRIME Research.

A Mastercard most publikált adatai szerint az elmúlt évben 27 százalékban a mobilfizetést említettük, ha fizetésekről beszélgettünk a közösségi médiában, ez összességében 20 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.  Az egyes mobiltárcákat pedig kétszer olyan gyakran hozzuk szóba, mint 2017-ben.

A Mastercard immár hatodik alkalommal végezte el a kutatást, amely során több mint 3,3 millió posztot vizsgáltak, többek között a Facebook, a Twitter, és az Instagram elemzésével. A Mastercard Digitális Fizetések tanulmány a világ 190 országát vizsgálja egy-egy éven át.

A tanulmány alapján az emberek olyan technológiai megoldásokat keresnek, amelyek pozitív hatással vannak az életükre. Csak az elmúlt évben az ezzel kapcsolatos megjegyzések száma 30 százalékkal nőtt. Ma már minden ötödik mobil kereskedelemről szóló beszélgetés fókuszában az egyérintéses fizetés és a mobiltárcák állnak. Ezek mellett szívesen osztjuk meg gondolatainkat a mesterséges intelligenciákról, a QR fizetésről, a viselhető eszközökről, valamint arról is, hogy miképp is formálják majd ezek jövőnket.

Összességében az emberek nyitottak az új fizetési technológiák felé, a vizsgált közösségi média beszélgetések 95 százalékában elismerően vallottak ezekről a lehetőségekről, minden harmadik esetben kiemelve a gyorsaságot, a hatékonyságot és az egyszerűséget, amelyet a már meglévő termékek képviselnek.  

A Mastercard kutatása a beszélgetések mellett azokat a témákat is feltárta, melyeket a legnagyobb érdeklődés övezte és a fizetési technológiákat érintették. A biometria volt a legnépszerűbb téma,   ide értve a hangalapú fizetést és az ujjlenyomatos azonosítást is, ezek a posztok 111 millió emberhez értek el.