Jogszabály-módosítási kezdeményezés a vízibicikliken elhelyezendő mentőfelszerelésért

Jogszabály-módosítást kezdeményez a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) a Belügyminisztériumnál annak érdekében, hogy kötelező legyen mentőfelszereléssel ellátni a vízibicikliket – közölte Molnár Gábor, a BFT munkaszervezetének igazgatója szombaton az MTI-vel.

    Elmondta: azt szeretnék elérni, hogy a vízibickliken legyen mentőpatkó vagy mentőgyűrű.
  

  A 300 vízijármű-kölcsönző kezelésében körülbelül 5 ezer vízibicikli van, amelyet kellemes időben naponta 50-100 ezer ember használ. 2017-ben hat, tavaly egy ember halt meg fulladás következtében ezek használatakor – tette hozzá.
  

  A BFT a tragédiák megelőzéséért már tavaly elindította balesetmegelőzési programját, amely a területfejlesztési tanács honlapján (balatonregion.hu) olvasható.
  

  A tanács tavaly ősszel bízta meg közbiztonsági testületét, hogy tekintse át három probléma – a nagyrendezvények miatti zajterhelés, a vízibiciklis balestek és az elektromos jetski-használat – jogi hátterét.
 

   Molnár Gábor közölte: ezekben a kérdésekben társadalmi egyeztetésre, majd konszenzusra van szükség.
   

 A BFT most vizsgálja, miként lehet a legszélesebb körben lebonyolítani a véleménykutatást és -egyeztetést – tette hozzá.