Tagged: színház

Színházi világnap a Tamási Áron Színházban

Idén is változatos programmal készül a színház világnapjára a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata, mely egész napra élményeket kínál a közönségnek: rendhagyó formát öltenek a kirakatok, különböző produkciókból idézett monológokat és Nemes Levente színművész...

Színházban tanítják állatvédelemre a gyerekeket

    A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány a Thália Színházban Művészek az állatvédelemért címmel indított programot szombaton.     A szemléletformáló előadások alkalmával, a gyermek- és ifjúsági produkciók előtt egy színművész négylábú kedvence társaságában az élménypedagógia módszereivel...

Így gyógyítja a lelkünket a színház

Hatodik éve rendezik meg a Lélektől-lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválját Egy Down-szindrómával született kislány, Gyöngyösy Dóra történetével kezdődött az új kezdeményezés, amelyet Kellerné Egresi Zsuzsanna, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatóhelyettese és kreatív menedzsere, mentális...

Az okostelefonok megszűntették a csendet

Az Előadóművészi Jogvédő Iroda interjúja Vecsei H. Miklóssal Színház, zene, költészet, irodalom, POKET könyvsorozat és közösségépítés – csak néhány terület, amelyeken Vecsei H. Miklós alkot. A 30 éves, rendkívül sokoldalú, Junior Prima-díjas színművész jelentős...

Rászakadt a valóság Hajdú Steve-re egy parkolóban

Visszatér a filmvászonra Hajdu Steve, aki korábban olyan sikerkomédiákban játszott a kamerák előtt, mint a Magyar vándor, vagy a Liza, a rókatündér. A mozikban november 3-tól látható Szimpla manus különösen közel áll szívéhez, köszönhetően...

A színház más is tud lenni

Bemutatkozott a Rendhagyó terek című, a kortárs művészeti értékekre építő előadássorozat Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program új, saját szervezésű előadás-sorozata a színházat és a közönséget fogja közelebb hozni azáltal, hogy nem klasszikus helyszínválasztással...

Schell Judit menti meg a Centrál Színház Network ősbemutatóját

Megbetegedés miatt néhány nappal a premier előtt ő ugrik be A Centrál Színház január 15-ére tervezett premierjét – mely a teátrum történetének eddigi legmonumentálisabb előadása – majdnem meghiúsította, hogy az előadás egyik szereplője néhány...

Network ősbemutató a Centrál Színházban

Alföldi Róberttel, Martinovics Dorinával, László Zsolttal, Fehér TiborralésBodrogi Gyulával Szuperprodukcióra, történetének legmonumentálisabb előadására készül a Centrál Színház. 2022. január 15-én Sidney Lumet 1976-os, sokszorosan Oscar-nyertes filmjét, a Network-öt Lee Hall adaptációjában állítja színpadra. Mikor...

Ajándékozzon színházi élményeket

A téli ünnepekre való tekintettel színházi ajándékutalványokat kínál fel az előadásai iránt érdeklődőknek a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház. A vásárlók két típusú ajándékutalvány közül választhatnak, az egyik kétszeri, a másik négyszeri belépésre jogosít. Az...

Tokaj Fesztiválkatlan 2020

Az ország egyik legnagyobb szabadtéri színháza a Tokaj Fesztiválkatlan augusztusban és szeptemberben várja a kikapcsolódni vágyókat, a kultúra iránt érdeklődőket. Három játszóhelyen, a Fesztiválkatlan Nagyszínpadán, Teátrumában és a Paulay Ede Színházban koncertekkel, humoresttel, neves...

Véradás a színházban – színház a véradásban

A véradóké a főszerep a Csokonai Színházban május 19-én: 14 és 17 óra között várják a Magyar Vöröskereszt Debrecen Területi Szervezetének önkéntesei és munkatársai a donorokat. A biztonságos körülmények között az ajándékozás sem marad...

Toplista a legnépszerűbb budapesti színházakról

Meglepő és egyben elgondolkodtató listát tettek közzé színházi szakemberek: „Melyik színházat és játszó-helyet kedvelik a legtöbben a legnagyobb közösségi oldalon?” címmel. Az első helyet kiugróan magas, majd’ 280 ezer kedvelővel vezeti a Corvin Dumaszínház...

Március a Tamási Áron Színházban

Péntek, 2019.03.01, 19:00, MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér Kettős világban (Nemes Nagy Ágnes írásai alapján) P. Magyarosi Imola egyéni műsora Vasárnap, 2019.03.03, 19:00, Kamaraterem Kedd, 2019.03.05, 19:00, Kamaraterem Yasmina Reza: Művészet Rendező: Barabás Árpád Csütörtök,...