Fábián Juli színpad a 7. Paloznaki Jazzpikniken

Teljes lett a Paloznaki Jazzpiknik idei fellépőinek névsora,
Fábián Juli emléke előtt külön színpaddal és koncerttel tisztelegnek a szervezők

7. Paloznaki Jazzpiknik
Jamie Cullum / SOUL II SOUL ft Jazzie B & Caron Wheeler /
Electro Deluxe / Kraak & Smaak Live Band / Geszti+Jazz+Az+Lányok
2018. augusztus 2-3-4., Paloznak

„A jó közönség elég művelt és kicsit spicces” – kezdte Geszti Péter a Paloznaki Jazzpiknik sajtótájékoztatóját, utalva arra, hogy a Balaton mellett fellépőként és közönségként is mindig nagy élmény egy koncerten résztvenni. „A Geszti” mellett illusztris a magyar névsor is: itt lesz Radics Gigi, Malek Andrea, a Fábián Juli emlékére rendezett koncerten pedig fellép többek között Tóth Vera és Big John Whitfield is.

Aki a nyár leghangulatosabb fesztiválját keresi, évek óta Paloznakon találja magát, idén 2018. augusztus 2. és 4. között: a fűben ülős, napsütéses délutáni koncertektől a klubhangulaton át a „nagykoncert” élményig minden megvan, csak éppen közben ki sem kell mozdulnunk az apró, de annál színesebb balatoni faluból. 2018-ban itt az idő, hogy egy karnyújtásnyira a vízparttól együtt hullámozzunk Jamie Cullum hol őrült, hol elringató zongorajátékára, elkalandozzunk a funky, a swing és a hiphop világába a hihetetlenül energikus Electro Deluxe-szal, vagy táncoljunk a Kraak & Smaak electro-funk slágereire. Itt lesz egy igazi jazz és soul klasszikus, a Grammy-díjas SOUL II SOUL ft Jazzie B & Caron Wheeler csapata, és a Geszti+Jazz+Az+Lányok is egyedi felállással, különleges produkcióval.

„A piknik szombatjára fúvós szekcióval egészülünk ki, és több, máshol nem játszott dallal is készülünk. Lesz egy meglepetésünk is, eljátsszuk az egyik bossa-novánkat, amit nagyon szeretek. Lesz egy egy új dalunk is, amit itt mutatunk be! Szőlő mellett zenélni a legjobb dolog!” – mondta Geszti Péter elöljáróban a Jazzpiknik sajtótájékoztatóján.

Fábián Juli szerepe mindig is fontos volt a piknik életében, Juli része volt és marad a fesztiválnak, az első teltházas koncertet ő adta. Idén a szervezők koncerttel és színpaddal is emlékeznek az énekesnőre, aki sajnos már nem lehet köztünk. „Fábián Juli a Jazzpiknik kezdete óta hajtóerőnk és múzsánk volt, így az emlékére a korábbi kis színpadot, ahol anno Juli debütált nálunk, átkereszteltük Fábián Juli színpadra. Egy emlékkoncerttel is készülünk, ahová még alakulnak a fellépők, de biztosan velünk lesz Tóth Vera, Big John Whitfield, Carl Avory, MC Kemon, Zoohacker és zenekara, Delov Jávor és DJ Q-Cee” – mondta Valde Orsolya, a Paloznaki Jazzpiknik egyik alapítója és projektvezetője.
Homola Szabolccsal közösen alapították és rendezik meg már hetedik éve a pikniket. „Fontos számunkra, hogy felépítsünk egy bizalmat a közönséggel, ami legnagyobb örömünkre, sikerült is. Olyan nevekre is eljönnek, amiket eddig talán nem is ismertek, mert bíznak a választásunkban, hogy csupa jó előadót hozunk el a Jazzpiknikre” – mondta Valde Orsolya arra utalva, hogy a nemzetközi és a magyar fellépők közé is mindig kerülnek kevésbé ismert, vagy épp ígéretes nevek.

Mostanra teljes lett a magyar fellépők listája is. Csütörtökön a Jamie Cullum nagykoncert előtt fellép a Finucci Bros Quartet feat. Radics Gigi, akik Beyonce dalokat hoznak jazzesebb, swingesebb köntösben. Quincy Jones nemrég Radics Gigit a világ 10 legjobb énekesnője közé sorolta – Paloznakon is biztosan varázsolni fog. Itt lesz a Soul Surge, Kollányi Zsuzsi és Dr. Echo duója, a Muck Éva trio, a 2015-ös év női basszusgitárosa az USA-ban, Malek Andrea, az Indigó, a Várallyay Petra trió, a Pankastic, Ruby Harlem, Tandi Flóra és zenekara Sinha Róberttel, Antonia Vai és a Shaibo is.

A Tájház udvarán helyet kapó Fábián Juli Színpadon klubhangulatra és erős hazai zenei felhozatalra lehet számítani. A Taittinger Jazz és Pezsgőbár színpadon a mediterrán jazzé a főszerep, míg a Sáfránkert Vendéglő előtti Audi Stage-en jazzformációk és DJ-k adják a hangulatos aláfestést.
És persze marad a vidéki hangulat, a legjobb balatonfüredi és csopaki borok, díszletnek pedig a Balaton közelsége, a szőlősorok, a kis utcácskák és a fehérre meszelt, Balaton-felvidéki házak.

A Jazzpiknik házigazdája a Homola Pincészet és a Sáfránkert Vendéglő, de a piknik nem piknik további hozzávalók nélkül! A piknikhangulatot piknikkosarak, behűtött borok és plédek teszik teljessé. A fesztivál borkínálatának alapját a házigazda Homola Pincészet borai adják, emellett kaphatók lesznek a környékbeli pincészetek válogatott borai is. A gasztronómiai kínálat összeállításában a Food Truck Catering nyújtott segítséget. Jön a Pola Pola, a Céltorony BBQ, az á table!, a Cupákos, a Lilipop Cukrászda, a Waffel Land, a Paneer, a Meat & Sauce, a Kanálgép, a környékről pedig itt lesz többek között a Tekeresvölgyi Sajtműhely és az Arácsi Cukrászda.

A Jazzpiknik a VeszprémFesttel koprodukcióban kerül megrendezésre, rendező partner a Paloznaki Önkormányzat. A program a Mol Nagyon Balaton programsorozat része.

Idén is lehet majd TukTukokkal közlekedni a helyszínek között, a kis motorok már a fesztivál védjegyévé váltak. Délutánonként interaktív gyerekprogramokkal várják a kicsiket!
Mivel Paloznak egy kis falu, így szállásokat a környékbeli településeken érdemes nézni. A szervezők a programok előtt és után piknikbuszokat indítanak Balatonfüred és Alsóörs-Balatonalmádi-Balatonkenese irányába, de Veszprémbe is könnyen el lehet jutni taxival.

3 nap, 20+ zenei produkció, jazz, bor, buli, Balaton. 2018-ban is irány Paloznak!

BONTÁS

A Jazzpiknik 7. évét a nulladik napon a kétszeres Golden Globe-díjas Jamie Cullum nyitja nagykoncertjével az augusztusi csillagos ég alatt. Az igazán sokoldalú és lüktető energiájú zenész remélhetőleg Paloznakon is felugrik majd zongorája tetejére, ahogy az már védjegyévé vált.
A pénteket a Grammy-díjas SOUL II SOUL ft Jazzie B & Caron Wheeler és a báránybőrbe bújt funkos groove-os farkasfalka, az Electro Deluxe erősíti. A brit SOUL II SOUL-nak olyan legendás számokat köszönhetünk, mint a “Keep On Moving” vagy a “Back To Life” – mindkettő erősen dallamtapadás-gyanús – frontemberüket, Jazzie B-t még az angol királynő is kitüntette zenei munkásságáért. Az Electro Deluxe formációnak igazán az élő fellépésekben van az ereje. Zenéjük fokozatosan vált a könnyed electro hangzásból tömény jazz és a funk piszkos keverékévé: dögös ritmusok, listavezető slágerek, vintage hangszerelés.
A Jazzpiknik szombati napjának sztárjai a Kraak & Smaak Live Band és a Geszti+Jazz+Az+Lányok produkció. A Geszti+Jazz+Az+Lányok minden, ami Gesztiben jó, egy új, ütős, szórakoztató produkcióba sűrítve. A Rapülők, a Jazz+Az, a Gringó Sztár és a LÉTVÁGY legnépszerűbb dalai egyedi felállással, fúvósokkal szólalnak meg. Geszti Péter mellett itt lesznek a „lányok” is: Váczi Eszter, Behumi Dóri és Kozma Orsi.
A Kraak & Smaak Live Band neve a „ropogós és finom” kifejezést rejti, ami zenei újításukra utal: fellépéseiken keverik az élőzenét és a DJ-szetteket. A stílusában nehezen behatárolható zenekar mindenből a legjobbat válogatta össze: acid jazzből, hiphopból, soulból, funkból, house-ból. Mindegyik tökéletes hozzávaló egy csillagos augusztusi estéhez.

Tobvábbi információk: www.jazzpiknik.hu

KEDVEZMÉNYES ELŐVÉTELES JEGY MÁJUS 31-IG!
SAJTÓREGISZTRÁCIÓ és kapcsolat: Budavári Dóra, sajto@jazzpiknik.hu

EVENT: https://www.facebook.com/events/1847010212264169/
FACEBOOK: https://www.facebook.com/jazzpiknik/
KÉPEK: https://drive.google.com/open?id=1DpgkebUaAZgPgNTlLRx8xbpeGfljNc8c
Fotókreditek: CL és jelölés nélküli: Chripkó Lili / MZS: Melczer Zsolt / SBT: Soós Bertalan
VIDEÓ: https://www.youtube.com/watch?v=ypaUiWoLiXY

JEGYEK:
Kedvezményes jegyelővétel 2018. május 31-ig:
Kedvezményes elővételes nulladik nap ( augusztus 2.): 10.900 Ft
Kedvezményes elővételes napijegy: 7.900 Ft – augusztus 3., augusztus 4.
Kedvezményes elővételes kétnapos (augusztus 3-4.) fesztiválbérlet: 13.500 Ft
Kedvezményes elővételes háromnapos (augusztus 2-3-4.) fesztiválbérlet: 19.200 Ft

Elővételes jegyárak 2018. június 1-től augusztus 1-ig:
Elővételes nulladik nap ( augusztus 2.): 12.500 Ft
Elővételes napijegy: 9.200 Ft – augusztus 3., augusztus 4.
Elővételes kétnapos (augusztus 3-4.) fesztiválbérlet: 15.500 Ft
Elővételes háromnapos (augusztus 2-3-4.) fesztiválbérlet: 21.900 Ft
UPGRADE: 6.400 Ft

Helyszíni és online jegyvásárlás augusztus 2-től, augusztus 4-ig:
Napijegy: 0.nap 14.500 Ft
(1. és 2. napi): 10.900 Ft
Kétnapos (augusztus 3-4.) fesztiválbérlet: 17.900 Ft
Háromnapos (augusztus 2-3-4.) fesztiválbérlet: 25.500 Ft

Megosztás

Vélemény, hozzászólás?